fbpx

Mi - Ti

Előre szakszervezetek!

Előre szakszervezetek!

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke volt az Új Egyenlőség stúdiójának vendége. Kordás László többek között kifejtette, hogy a ma hatályos munka törvénykönyve teljesen a tőke oldalára állt, s a munkavállalók pedig – akik közül sokaknál már betelt a pohár – többé nem a mikuláscsomagot várják a szakszervezetektől. Fel van adva számukra a feladat. (http://ujegyenloseg.hu)

Kordás László minden szavához gratulálunk.  A szakszervezetek feladata természetesen megváltozott 1990-ben. A szocializmusban a dolgozó érdekét maga az állam is védte, ma nem védi. Ma tőkésállamban élünk, a politika a tőke érdekeit szolgálja ki. A szakszervezetek dolga, hogy küzdjenek a dolgozók jogaiért, a jobb munkakörülményekért, a jobb fizetésért.  A Munkáspárt küzd a tőke politikai hatalma ellen, a kizsákmányolás ellen. Ez meg a mi dolgunk. A mi dolgunk az is, hogy minél több tagunkat és barátunkat biztassuk arra, hogy lépjenek be a szakszervezetekbe.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET