fbpx

Mi - Ti

Amnesty International: fegyver a nagytőke szolgálatában

Amnesty International: fegyver a nagytőke szolgálatában

Az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet éves jelentésében a korábbiaknál több szó esik Magyarországról, az európai régió egyik legkiábrándítóbb emberi jogi teljesítményét nyújtja az ország - mondták a szervezet szakértői a jelentés bemutatóján, szerdán Budapesten. Iván Júlia, az AI Magyarország igazgatója kiemelte: a Magyarországról szóló rész legsúlyosabb megállapításai a menekültekkel és a menedékkérőkkel kapcsolatosak. Magyarország évek óta mindent megtesz azért, hogy a háborúk és üldözés elől menekülők semmilyen védelmet ne kapjanak - vélekedett. Úgy látja, "az egész rendszer arra lett kitalálva, hogy távol tartsák a védelemre szoruló embereket" (http://mti.hu)

Az Amnesty International szervezetet 1961-ben hozták létre. Az emberi jogok, mint fogalom különösen a második világháború után került a figyelem középpontjába. A pusztító háború után az ember védelme megkülönböztetett fontosságot kapott. A tőkés országok és a szocialista országok felfogása azonban számos kérdésben eltért. A tőkés világ a hangsúlyt olyan kérdésekre helyezte, mint a sajtószabadság, gyülekezési szabadság, többpártrendszer. A szocialista országok nagyobb hangsúlyt helyeztek a munkához, a pihenéshez, az egészségvédelemhez fűződő joghoz. Az USA és általában a tőkés országok az “emberi jogok” kérdését a szocialista országok elleni támadás, a belügyeikbe való beavatkozás egyik alapvető eszközének nyilvánították. Az Amnesty International ennek a politikának egyik eszköze lett.

A kelet-európai szocializmus megdöntése után a szervezet tevékenysége olyan országok ellen fordult, mint Oroszország, Kína, Kelet Európa. A szervezet fontos eszközzé vált a kelet-európai társadalmak teljes tőkés átalakításában. Az Amnesty International a tőkés körök, azon belül is a liberális tőke politikai fegyvere a tőke uralmának érvényesítésére.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET