fbpx

Mi - Ti

Elnökválasztás: nem a népért aggódnak, a hatalomért marakodnak

Elnökválasztás: nem a népért aggódnak, a hatalomért marakodnak

Az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. március 13-án. Áder János, a Fidesz-KDNP jelöltje 131 szavazatot kapott a titkos voksolás második fordulójában. Az LMP, MSZP, Együtt, Párbeszéd  által támogatott Majtényi Lászlóra 39-en szavaztak. (http://mti.hu)

Az elnökválasztás nem volt más, mint a magyar tőkésosztály két csoportja közötti harc újabb állomása. 1990-2010 között a szocialista-liberális és a konzervatív csoport között nagyjából egyensúly volt. Hol az egyik győzött, hol a másik. 2010-ben azonban a konzervatív csoport abszolút többségre tett szert, és mindenki mást kiszorított a hatalomból. A szocliberális tábor a hatalomba akar visszajutni. Nem a népről, nem a dolgozókról van szó, hanem a magyar tőkések egymás elleni harcáról.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET