fbpx

Mi - Ti

Milosevics elnökre emlékeztek Szerbiában

Milosevics elnökre emlékeztek Szerbiában

Milutyin Mrkonjick, a Szerb Szocialista Párt tiszteletbeli elnöke Pozsarevacban megkoszorúzta Szlobodan Milosevics sírját. Az egykori szerb-jugoszláv elnök augusztus 20-án lett volna 76 éves. “Amíg élek, mindig kifejezem tiszteletemet népünk egyik legnagyobb államférfiújának, akit Hágában megöltek.” – mondotta. (http://www.politika.rs)

Milosevics (1941-2006) Szerbia elnöke volt 1989-1997 között, majd Jugoszlávia elnöke 1997-2000 között. 2001 júniusában Zoran Djindjic kormánya kiadta a Hágai nemzetközi bíróságnak. Két évvel később Djindjic miniszterelnököt Belgrádban a nyílt utcán lelőtték.

Milosevics gyógykezelését elhanyagolták, és minden jel szerint megölték a börtönben. Így akarták megakadályozni, hogy elmondja az igazságot a NATO Jugoszlávia elleni háborújáról.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET