fbpx

Mi - Ti

Nem kell Hóman-szobor!

Nem kell Hóman-szobor!

Több százan gyűltek össze a székesfehérvári Bartók Béla téren rendezett rendhagyó hanuka ünnepségen vasárnap délután, hogy tiltakozzanak a térre tervezett Hóman Bálint-szobor felállítása ellen. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke az eseményen úgy fogalmazott: náci eszmék mellett végsőkig kitartó, vállaltan rasszista, antiszemita politikus ne kaphasson szobrot soha és sehol hazánkban. A Mazsihisz elnöke azt mondta, a hanuka fényeivel kívánják eltüntetni a térről a "hómani sötétséget". - írja az MTI.

Szerintünk sem kell Hóman-szobor. Általában is elég abból, hogy a múlttal provokálják a ma élőket. Van nekünk elég bajunk most is, azzal kell foglalkozni!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET