fbpx

Mi - Ti

Egyszeri 40 százalékos vagyonadót a szupergazdagokra!

Egyszeri 40 százalékos vagyonadót a szupergazdagokra!

Továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány 2016-os kiadása szerint. Csányi Sándor vezeti 200 milliárd forinttal. A Napi.hu magyarországi listáján szereplők összvagyona idén megközelítette a 2800 milliárd forintot, azaz a kilencmilliárd eurót, ez 180 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit, miközben mindkét évben nulla közeli volt az infláció Magyarországon.  Az elitklubba szóló "belépőjegy" 6,8 milliárd forintra emelkedett, ami 800 millió forinttal haladja meg a múlt évit, illetve 1,5 milliárddal magasabb a 2014-esnél. Az első, 2002-ben megjelent 100-as listára kerüléshez még elég volt 2,5 milliárdos vagyont felmutatni. (http://mfor.hu)

A Munkáspárt úgy véli: egyszeri 40 százalékos vagyonadót kell kivetni a szupergazdagokra. Azok fizessék az ország terheit, akik belőlünk, dolgozókból gazdagodtak meg!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET