fbpx

Mi - Ti

Németország: bocsánatot kérünk, de pénzt nem adunk

Németország: bocsánatot kérünk, de pénzt nem adunk

A német kormány hivatalosan népirtásként ismeri el a német csapatok által a 20. század elején az egykori délnyugat-afrikai gyarmaton, a jelenlegi Namíbia területén elkövetett vérengzéseket és bocsánatot kér miattuk - mondta a német külügyminisztérium szóvivője. Sawsan Chebli a kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, hogy a Német Császárság csapatai által a herero és nama törzs ellen elkövetett népirtás ügyében a namíbiai kormánnyal 2014-ben kezdett párbeszéd az idén lezárulhat, és eredménye a tervek szerint azt lesz, hogy a német fél bocsánatot kér, a namíbiai fél pedig elfogadja a bocsánatkérést. Ebből azonban nem következik, hogy Németország pénzügyi kárpótlással tartozik a népirtásért - mondta Sawsan Chebli. (http://mti.hu)

Magunk között szólva, van egy pár dolog, amiért Németországnak bocsánatot kellene még kérnie. És van egy sor dolog, amit az emberiség soha sem bocsáthat meg. A német imperializmus ma ugyanúgy háborúzik, mint régen, csak most „béketeremtésnek”, „a terrorizmus elleni harcnak” hívják. Egyszer talán ezért is bocsánatot fognak kérni.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET