fbpx

Mi - Ti

Isaszeg: A Munkáspárt a harmadik út

Augusztus 28-án a Pest megyei Isaszegen, 7. egyéni választókerületben időközi önkormányzati választás lesz. Érdekes csata alakul ki. Indulnak a kormánypártok Prosits Tiborné személyében. A parlamenti ellenzék Balajti Zsoltot indítja. A harmadik erőt a Munkáspárt testesíti meg. Jelöltünk Kovács István. Baloldali ember kell az isaszegi önkormányzatba!

Újra Miskolcon

A Munkáspárt minden évben megemlékezik augusztus 20-ról, nemzeti ünnepünkről. Budapest, Salgótarján, Miskolc, Debrecen után az idén ismét Miskolc vendégei leszünk,

Rendezvény ideje: 2022. augusztus 18. (csütörtök) 11.00 óra

Rendezvény helyszíne: Miskolc, Szent István tér

Beszédet mond: Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke

Amerika nyer – Európa veszít

Az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei a kelet-európai országokat használják fel Oroszország ellen. – nyilatkozta Viktor Hrenyin, belarusz honvédelmi miniszter.  A kelet-nyugati konfrontáció éles szakaszába érkezett.  A háború nyertese az USA, amely töméntelen pénzt keres ezen a háborún. Európa pedig feláldozza az elmúlt évtizedekben szerzett jólétet és stabilitást.

Az infláció elfújja az állami támogatást

Egyre brutálisabb az építőanyagok drágulása idehaza, és ezzel párhuzamosan a felújításra költhető állami támogatás is jóval kevesebbet ér most, mint egy évvel ezelőtt. – írja penzcentrum.hu. Ugyanis csak idén január óta a csempe átlagosan 47,3 százalékkal kerül többe, a parketta 30,3-mal, a festék pedig átlag 16 százalékkal drágult meg 2022 során.

Becsüljük meg az úttörőmozgalmat!

Novák Katalin, a köztársaság elnöke 32 évvel a rendszerváltás után szükségesnek tartotta a nyaraló gyerekeknek elmondani, hogy Zánka már nem valamilyen úttörőtábor, ahol ki tudja mire tanították a gyerekeket, hanem Erzsébet-tábor, ami ugye magyarság, biztonság, barátság! Zánka valóban nem úttörőtábor, de 1975-ben a magyar nép építette a magyar úttörőknek. A tábor költségeit az állam állta, segítve ezzel a magyar családokat. Jóra, tisztességre, a haza szeretetére nevelték a gyerekeket.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET