fbpx

Mi - Ti

Magyar-lengyel kézfogó

A lengyelek méltányolták, hogy a magyar köztársasági elnök első útja Varsóba vezetett. Novák Katalin a beiktatási beszédében meg is ágyazott a látogatásnak. Elmondott mindent, amit a lengyelek szívesen hallanak. Idővel fog csak kiderülni, hogy érdemes volt-e a lengyeleknek udvarolni.

Erdoğan nemet mond – van vér a pucájában

Recep Tayyip Erdoğan török elnök kijelentette, hogy országa nem fogja jóváhagyni Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A Reuters szerint Erdoğan úgy fogalmazott, hogy a svéd és a finn delegáció ne fáradjon azzal, hogy Törökországba jön győzködni. Persze, azért még ne vegyenek mindent készpénznek! Most jön az amerikaiak ravaszkodása.

Jó nagy amerikai pofon a magyaroknak

Biden és az amerikai vezetés jó nagy pofont adott a magyar kormánynak, de vele együtt a magyarok többségének. A 45 éves David Pressman lesz z USA új magyarországi nagykövete. Pressman tapasztalt diplomata, ami akár jó is lehet. Pressman azonban köztudottan homoszexuális, ami magánügy, de ő az LGBTQ-mozgalmak lelkes támogatója és szervezője, ami viszont már nem magánügy. Korábbi munkakörében mindent megtett azért, hogy az amerikai nagykövetségek hatékony eszközökkel segítsék a helyi LGBTQ-szervezeteket. A nem hagyományos szexuális magatartású személyek például könnyebben juthattak amerikai vízumhoz, mint a hagyományosak. David Pressmannt Magyarországra küldi Biden, egy olyan országba, ahol mind a kormány, mind a lakosság nagyobb része fellép az LGBTQ-propaganda és szervezkedés ellen. Az amerikai vezetés semmibe veszi a magyarok érzéseit, nem törődik az itteni hagyományokkal, óriási pofont ad minden magyarnak.

Biden: Ukrajnában az oroszokon próbáljuk ki az új fegyvereket

Újabb listát hozott nyilvánosságra a napokban a Pentagon azokról a haditechnikai eszközökről, amelyeket eddig felajánlottak Ukrajnának. Az USA egyebek között 120 darab Phoenix Ghost öngyilkos drónt is szállít, amit most próbálnak ki háborúban először. Az USA az orosz embereken próbálja ki új fegyvereit.

Johnson: Folyjék a vér Kelet-Európában, nem számít!

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint „jelenleg nem lenne sok értelme Putyinnal tárgyalni.” Éppen most lenne értelme tárgyalni! De a tárgyalás nem jelentheti azt, hogy az oroszok fogadjanak el mindent, amit az USA és a NATO akar. A békéről kell megegyezni, elfogadva egymás jogos biztonsági érdekeit. Johnson, Biden és a többiek háborút akarnak. Folyjék a vér Kelet-Európában!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET