fbpx

Mi - Ti

Fegyvert nem szállítunk, de a fegyverek költségeibe beszállunk?

A magyar kormány váltig állítja, hogy ez nem a mi háborúnk, nem szállítunk fegyvert az ukránoknak, Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az EU külügyminiszterek tegnapi ülése után viszont kijelentette: „a tagállamok egybehangzó szavazása eredményeként az Európai Unió a tagországainak hozzájárulásával támogatja az Ukrajnának szánt fegyverszállítást. Más dolog, hogy Magyarország nem engedi át területén a fegyverszállítmányokat közvetlenül Ukrajnába, de a saját részét befizeti, tehát részt vesz Ukrajna fegyverellátásában.” Tudni akarjuk, hogy mi az igazság!

Miért fogadta Biden a magyar nagykövetet?

Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet a közösségi médiában tette közzé, hogy fogadta őt Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke. Ilyen négy évente legfeljebb egyszer fordul elő, ha egyáltalán előfordul, tehát nem mindennapos ügy. A magyar hivatalos szervek mégsem közölték velünk, magyar állampolgárokkal, hogy miről is van szó. Persze, végül is igazuk van. Ki vagyunk mi? Senkik! „Csak” magyar állampolgárok!

USA-NATO: a fő ellenség Kína

Az USA fő ellenségnek a Kínai Népköztársaságot tartja. Az USA a Kína elleni globális háború előtt Kína lehetséges szövetségeseit, mindenekelőtt Oroszországot igyekszik meggyengíteni. Erről szól a NATO Oroszország elleni háborúja. Ezt a véleményt fejezi ki a kínai Global Times is. Kína zavarja az USA-t, úgy is mint a világ második legnagyobb gazdasági ereje, úgy is mint szocialista ország, amely jobb válaszokat ad a kor kihívásaira, mint az amerikai kapitalizmus.

Hadiipar: minél hosszabb a háború, annál nagyobb a haszon

Az ukrajnai háború úgy kell a hadiparnak, mint egy falat kenyér. Végre van hivatkozási alap a fegyverkezésre. Az USA 8 darab F-16-os vadászgépet ad el Bulgáriának, potom 1.67 milliárd dollárért. Kanada 65 darab F-35-os vadászgépet vásárol az USA-tól 15.1 milliárd dollárért. Észtország 523 millió dollárért légvédelmi eszközöket vásárol. Ez csak néhány a felgyorsult fegyvereladásokból. Mindennek fő haszonélvezője az amerikai hadipar.

EU: Pusztítsuk el Ukrajnát, hogy legyen mit újjáépíteni!

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság német arisztokrata elnöknője 1 milliárd euró értékű fegyvert kíván szállítani Ukrajnának a harcok folytatására. Minél tovább tart a háború Ukrajnában, annál nagyobb lesz a fegyvergyárak profitja. Minél nagyobb lesz a pusztítás Ukrajnában, annál több dolgot kell majd újjáépíteni. Az újjáépítés az amerikai cégeknek hoz majd profitot, és esetleg néhány európai cégnek. Az EU szándéka világos. Nem mielőbbi békét akar, hanem hosszú háborút. Pusztítsuk el Ukrajnát, hogy legyen mit újjáépíteni!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET