fbpx

Mi - Ti

NEM a NATO-ra, NEM a háborúra!

Debrecenben tartott közös sajtótájékoztatót Huszti Andrea, az ISZOMM és Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke. Bemutatták a Baloldali Szövetség Hajdú-Bihar megyében induló jelöltjeit. Szövetségesünkkel együtt lefedjük az egész megyét, mondta a Munkáspárt elnöke.  Mindenütt választhatnak bennünket azok, akiknek elegük van a kormányból is, az ellenzékből is. A háborúról szólva Thürmer elmondta: NEM a NATO-ra, NEM a háborúra!

Elegünk van a kormány sumákolásából!

Valami nagyon nem stimmel, és nem csak a számokkal. A NATO úgy döntött, hogy négy „soknemzetiségű harccsoportot” (multinational battlegroup) hoz létre Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában. Nyilvános dokumentumban nem szerepel, hogy ez hány katonát jelent. Orbán Viktor miniszterelnök nem ment bele részletekbe, csak jelezte: „NATO-erők települnek védelmi célzattal”. Szijjártó Péter „zászlóalj-harccsoportról” beszélt, ami szerinte néhány száz katonát jelent. Benkő Tibor honvédelmi miniszter szerint ez egy zászlóaljat jelent.

Ok! Ha csak néhány száz katonáról van szó, akkor március 7-én a kormány miért hozott olyan döntést, amely engedélyezi NATO-csapatok „Magyarországra [Baranya megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Tolna megye, Vas megye, Veszprém megye, Zala megye területére, Pest megye területének a Duna vonala és Fejér megye által határolt területére, valamint Budapest Duna vonalától nyugatra eső területére (a továbbiakban együtt: Dunántúlra)] történő települését.” Mire készülnek a hátunk mögött? Rossz vége lesz ennek a sumákolásnak.

Az USA megöli a békegalambot!

A Kínai Népköztársaság folyamatosan felhívja a figyelmet az Egyesült Államok felelősségére. Az USA békéről beszél, de valójában a háború eszkalálására ösztönzi Ukrajnát is és NATO-szövetségeseit is. Az USA megöli a békegalambot. (Ma Xuejing, a China Daily karikatúrája)

Az USA a románokkal zsarolja Magyarországot

A HM közölte: „kétnapos látogatáson fogadta Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát Daniel Petrescu vezérezredes Bukarestben. A találkozón a NATO, valamint az Európai Unió partneri keretein belül tárgyaltak a két ország fejlesztési terveiről, történelmi örökségünk kezeléséről és az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos kérdésekről.” Miről hablatyolnak összevissza? A románok a lengyelekkel szövetkeznek, és világháborúba akarják taszítani Európát. Romániának és Magyarországnak nincs közös érdeke. Az USA a románokat arra használja, hogy nyomást gyakoroljon a magyar vezetésre. Zsarolnak bennünket, ugyanúgy, ahogyan Hitler tette.

A minden kevés, a lehetetlent kell megtenni!

„Mindent megteszünk azért holnap is, hogy megvédjük Magyarországot és garantáljuk, hogy hazánk ne keveredhessen bele ebbe a háborúba” – írta hivatalos közösségi oldalán szerda este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A minden most kevés, Miniszter Úr! A lehetetlent tegyék meg! Akadályozzák meg, hogy a vérszomjas lengyel, román, baltikumi kormányok világháborúba taszítsanak bennünket! Kezdjenek tárgyalást és egyezzenek meg Oroszországgal! Most még megnyerhetik a választást, de ha háború lesz, Önök is belebuknak! Magyarország pedig elpusztulhat!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET