fbpx

Mi - Ti

Most már van saját, magyar terroristánk!

A TEK a legkorszerűbb eszközök bevetésével elfogott egy 21 éves magyar férfit, aki a TEK közlése szerint az Iszlám Állam által működtetett felületen kommunikált, chat-szobákban folytatott beszélgetéseket tervezett merényletekről és az azokhoz használt eszközök beszerzéséről. Még hűségesküt is tett az Iszlám Államra. Így most már kis hazánk is azon országok közé tartozik, amelyiknek van saját terroristája.  Ez azért nem semmi! Terrorakciót ugyan nem követett el, de ez most lényegtelen is. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!

Hagyjuk el az EU-t, főjenek a saját levükben!

Az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön elutasította az Európai Parlament (EP) 7. cikk szerinti eljárás megindításáról szóló állásfoglalásával szemben benyújtott magyar keresetet. Mit vártunk? Hogy a nyakunkba borulnak? A jog az EU-ban is a politika szolgálóleánya, és a politikát a németek és a franciák csinálják. Nem ez az utolsó pofon, amit Magyarország kap. De rá kellene már döbbenni, hogy az EU nem fog megváltozni. Nem lehet megreformálni. Egy új EU-t lehetne csinálni más elvek alapján, a népek érdekében.

Szíriában felfigyeltek a Munkáspárt levelére

A szíriai hírügynökség, a SANA közölte a Munkáspárt elnökének levelét, amelyet Aszad elnök újraválasztása alkalmából küldött. Szíriában értékelik azt a tényt, hogy Magyarországon is vannak politikai erők, amelyek kiállnak a közel-keleti igazságos béke, Szíria függetlensége mellett.

Orkán lesz a tengeri szellőből

„Sea Breeze” (Tengeri Szellő) költői elnevezéssel tart a NATO hadgyakorlatot a Fekete-tengeren. A gyakorlat arra a feltételezésre épül, hogy „egy szomszédos hatalom” támogatásával „azonosítatlan fegyveres erők” akciókat hajtanak végre Ukrajna ellen. A leküzdésükre Ukrajnában partra szállnak az USA, Törökország, Bulgária, Spanyolország, Norvégia és más NATO-államok katonái. A Sea Breeze nem tengeri védelmi akció, hanem a NATO szövetséges erőivel megvalósuló tengeri-szárazföldi támadó hadművelet. Világos, hogy ki ellen. A tengeri szellő orkánt idézhet elő.

Nyerjük meg a fiatalokat a szocializmus számára!

A Kínai Kommunista Párt, a Magyar Munkáspárt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja és a Bolgár Kommunista Párt részvételével négyoldalú konzultációra került sor szerdán. Qian Hongshan, a Kínai KP Külügyi Osztályának területileg illetékes helyettes vezetője hangsúlyozta, hogy a világ marxista pártjainak kell közösen megoldást találniuk a mai világ válságos helyzetére.  Nagyon fontos, hogy megnyerjük a fiatalokat a szocializmus eszméjének. A kínai sajátosságú szocializmus lehetővé tette covid leküzdését, a szegénység felszámolását. A kínai gazdaság és tudomány eredményei a világ közös fejlődését is elősegítik.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET