fbpx

Mi - Ti

Gyilkos Amerika

David Swanson, amerikai háborúellenes aktivista szerint az USA 1945 óta különböző háborúkban 20 millió embert ölt meg. 36 kormányt döntöttek meg és 85 külföldi választásba avatkoztak be. 50 külföldi államfő ellen szerveztek merényletet. Tényleg ilyen világban akarunk élni?

Belügyi dolgozók: a belügyminiszteren a sor!

A belügyi dolgozók közel háromnegyede elhagyná a pályát, ha tehetné – derült ki a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek közös felméréséből. A megkérdezettek 70 százaléka gondolkodik pályaelhagyáson, 75 százalék pedig úgy látja, hogy nem ellentételezik a fokozott igénybevételt – nyilatkozta Bárdos Judit, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke az ATV-ben. Erről nem nekünk kell véleményt mondani, hanem a belügyminiszternek. Reméljük, hogy megteszi és intézkedik is.

Lukasenkot ütik, de a pofon nekünk is szól

Aki azt gondolja, hogy itt csak Belaruszról, vagy netán csak Lukasenkoról van szó, téved, nagyon téved. Ennek a durva provokációnak szélesebb üzenete is van. A liberálisok mindenütt Európában háborút indítottak mindenki ellen, akik a liberális tőke korlátlan uralmát akadályozzák. Amit a nyugat ma megtesz Belarusz ellen, azt holnap megteheti bárki mással szemben is. Akár Magyarországgal szemben is.  Ébresztő! Magyarország függetlenségéről is szó van!

Belarusz: a magyar kormány ne vezessen be semmilyen korlátozást!

Az Európa Tanács hétfői ülésén az európai államok vezetői egymással licitálva követeltek példás büntetést Belarusz ellen. A tények bizonyítják, hogy Belarusznak semmi köze a Ryanair gépével történt incidenshez.

A valóság azonban nem érdekelte az EU vezetőit. Ürügy kellett nekik, hogy újabb szankciókkal sújtsák Belaruszt. A nyugat Lukasenko elnök ellen igyekszik hergelni az embereket. Békés megegyezés helyett újra polgárháborút provokálnak.

Tiltakozunk az EU döntése ellen. Elítéljük a Belarusz, a belarusz nép ellen provokációt, az EU becstelen népellenes politikáját. Követeljük, hogy a magyar kormány ne vezessen be semmilyen korlátozást!

A fiatalok pártja a fiatalok pártján

100 évvel ezelőtt, 1921 júliusában a Kínai Kommunista Párt (KKP) alakuló ülésén résztvevők átlagéletkora 28 év volt. A KKP jelenlegi 91 millió tagjának 33 százaléka 40 évnél fiatalabb. A 2019 óta felvett új párttagok 80 százaléka 35 évnél is fiatalabb. „Ismerd meg a KKP történetét, erősítsd hitedet, csatlakozz a KKP-hez!” Ez a jubileumi jelszó. A fiatalok értik, hogy a kínai sajátosságú szocializmus a fiatalok számára biztosítja a lehetőséget, hogy tanuljanak, karriert csináljanak, jó életet teremtsenek maguknak.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET