fbpx

Mi - Ti

Ne engedjék demokráciával megölni a demokráciát!

Budapest főpolgármestere és a Ferencváros polgármestere ellenzi, hogy Budapesten megépüljön a kínai Fudan Egyetem kihelyezett tagozata. A nép nevében a népnek népszavazást ígérnek a Fudan Egyetemről. Jogosan hivatkozik-e Karácsony és Baranyi a népre, a választókra, az emberekre? Budapest 1,3 millió választópolgárából 353 ezren szavaztak Karácsonyra. A Ferencváros 45 ezer választójából 12 ezren választották Baranyit. Ők nyertek, de ez semmiképpen nem jelenti, hogy minden budapesti és minden ferencvárosi az ő oldalukon állna. Fenyegetőznek a népszavazással, hátha megijed a kormány. A Munkáspárt mindig is kiállt a népszavazás, a nép közvetlen hatalomgyakorlása mellett. Az álnépszavazásokat, a demokráciával való visszaélést viszont elutasítjuk. Kérjük Önöket, tegyék Önök is! Ne engedjék demokráciával megölni a demokráciát!

Könnyű Katát, azaz Áder Jánost táncba vinni?

Magyarország „barátai és szövetségesei” egyre másra olyan nyilatkozatokba viszik Magyarországot, amelyek sértik nemzeti érdekeinket. Kilenc államfő (B9) tartott videócsúcsértekezletet, Bulgária, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország Románia, Szlovákia és Magyarország elnökei. Csatlakozott az USA elnöke is. A B9-ek kifejezték szolidaritásukat Csehországgal és Bulgáriával, valamint elítélték „a NATO-országok területén elkövetett orosz szabotázs-cselekményeket”. Sürgették a NATO és az USA katonai jelenlétének erősítését Kelet-Európában. Kimondták, hogy „Kína globális felemelkedése hatással van az euróatlanti biztonságra és erre szövetségként közös választ kell adni.” Kíváncsiak vagyunk: Áder János mit mondott? Elfogadta az „orosz terrorcselekmények” nyilvánvaló blöffjét? Sürgette-e USA-csapatok bejövetelét Magyarországra? Miért fekszünk le újra és újra az USA-nak és vérszomjas barátainak?

Végre készül magyar film magyar hősökről!

A Nemzeti Filmintézet filmszakmai döntőbizottsága 1,6 milliárd forint gyártási támogatást szavazott meg a Hadik címmel készülő, 1757-ben játszódó, nagyszabású mozifilmnek, mely felidézi a magyar huszárvirtust és Hadik András páratlanul merész katonai bravúrját, mely során maroknyi csapatával megsarcolta Berlint. Jó hír! Végre készül magyar film magyar hősökről!

MSZP-Párbeszéd: a szociális érzékenység megy a süllyesztőbe

Az MSZP sorra nevezi meg az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltjeit a parlamenti választásokra. Velük akarnak „korszakváltást” végrehajtani, és „demokratikus, igazságos, szociálisan érzékeny, környezet- és klímatudatos, összetartó Magyarországot” teremteni. Ezzel azonban még várni kell. A jelöltek még megmérkőznek a DK, a Momentum, a Jobbik jelöltjeivel. Így születik meg a liberális oldal közös jelöltje. A végére kiderül, hogy a hazai nagytőke és a multik országa lesz itt, a szociális érzékenység meg megy a süllyesztőbe.

Eperjes szocializmus ellenes propagandafilmet forgat

Eperjes Károly a „kommunista diktatúra keresztényüldözéséről” forgat filmet. – adta hírül maga a művész. Kár! Eperjes sokkal tehetségesebb annál, hogy napi politikai hullámokra kelljen ülnie. A konzervatív tőkés elit fél a szocializmus emlékétől. Ezért igyekszik pénzt és paripát nem sajnálva kiirtani a szocializmus emlékét. Ezt szolgálja a rengeteg könyv, ami megjelenik, és ide illik Eperjes filmje is. A film akár igazságokat is kimutathat, mert senki sem tagadja a múlt hibáit, bűneit, de végeredményben nem lesz több, mint a mostani kurzus szocializmus ellenes propagandafilmje.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET