2020. Május 1. Thürmer Gyula beszéde a városligetben.
Május elseje legszebb ünnepeink egyike. A munkára emlékeztet, melyre mindannyiunknak szüksége van. A munkásra, a dolgozóra emlékeztet, közös sorsunkra.
Felidézi a régmúlt történetét, a világ dolgozóinak harcát a nyolcórás munkaidőért. Eszünkbe juttatja, hogy ma is kapitalizmus van, és ha jobb életet akarunk, tennünk kell a tőke, a pénz uralma ellen.
Harminc éve a rendszerváltók el akarták venni ezt a napot. Kizavarták a munkást, a parasztot a parlamentből. Privatizálták a gyárakat, a bankokat. A hagyományainkat, az ünnepeinket, a hitünket is el akarták venni. Harminc évvel ezelőtt megfogadtuk: Jöjjön akármi, háború, elnyomás, önkény, május elsejét nem hagyjuk elvenni! A magyar dolgozók hagyományát megvédjük! És megvédtük. Nem egyedül! A szakszervezetekkel, a munkásokkal, a dolgozókkal együtt!
A szocializmus évtizedeiben május elsején felvonultunk, pihentünk, szórakoztunk. Sör és virsli tényleg volt. De volt munkás-paraszthatalom. A parlamentben munkások, parasztok, dolgozók ültek. Ők döntöttek arról, hogy mire menjen az ország pénze. Volt munka, s nem külföldön, hanem itthon, és nem közmunka, hanem rendes munka. Volt biztonság. A fizetésből nem lehetett palotát építeni, de tellett belőle kocsira, hétvégi házra, a gyerek iskoláztatására. És május elsején azért mentünk felvonulni, mert tudtuk, hogy mindez a miénk, és mindez jó.
Május elsejét utálják a tőkések. A munka ünnepe, a szolidaritás napja, a munkásosztály nemzetközi összefogásának napja – csupa riasztó dolog. Felvonulás, tüntetés, osztályharc, még mit nem! 1945 előtt tilos volt május elsején rendezvényt tartani. 1945. május elsején a magyar dolgozók először köszönthették szabadon az ünnepet.
