fbpx

Mi - Ti

Kína: 2021-ben behozzuk a tavalyi lemaradást!

Megkezdte éves szokásos ülését a kínai parlament. A testületnek 2980 tagja van. Általában évente egyszer ülésezik, illetve szükség szerint összehívható. Az első napirend a kormány beszámolója a 2020. évi munkáról. A GDP tavaly 2,3 százalékkal nőtt. Az idén a cél több mint 6 százalék. - hangzott el az ülésen.

Sztrájk Gyöngyösön

Az egyik helyen már kiharcolták a dolgozók az elfogadható béreket, másutt most küzdenek. Sztrájksorozatot jelentettek be a jövő hétre a B. Braun gyöngyösi gyárának dolgozói, három napon át, kilenc alkalommal, műszakonként két órában.  Az orvosi eszközöket gyártó cégnél február 23-án már tartottak egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, de a munkáltató ezután sem teljesítette a magasabb bérekre vonatkozó követeléseket. A helyi Vassas szakszervezet követelése 8%-os alapbéremelés, ezzel szemben a munkáltató csak 5,6%-os emelést tervez, de ezt is bónuszrendszer keretében. A szakszervezet viszont nem tartja elfogadhatónak, hogy csak túlórázva, bónuszokkal kapnának a dolgozók több juttatást. Az érdekvédők szerint nonszensz, hogy a világjárvány közepén egy orvosi eszközöket gyártó cég ilyen ajánlattal áll elő, mikor a munkásai a rengeteg megrendelés miatt éjjel-nappal dolgoznak.

Nem hiába küzdöttek Makón

Lezárult a több hónapja tartó konfliktus a Makói Contitech Fluid Automotive Kft telephelyén. A munkáltató végül elfogadta a Makói Gumiipari Szakszervezet 6 hónappal ezelőtti javaslatát, miszerint a korábbi, a munkáltató által felmondott szerződéssel megegyező tartalmú 2021. december 31-ig érvényes új kollektív szerződést kötnek. – adta hírül a helyi szakszervezet. Gratulálunk! Nem hiába küzdöttek Makón!

Hány bőrt lehet még lehúzni a covidról?

Egy éve maszkot nem lehetett kapni. Volt, ahol 650 forintot is elkértek egy maszkért, ami sokszor nem volt több, mint egy rongydarab. Most a speciális FFP2 jelű maszkot keresik. Az árak az elmúlt egy hétben darabonként 250 forinttól 800 forintig szórtak Budapesten. Hány bőrt is lehet még lehúzni a covidról, pontosabban szólva rólunk?

100 éves a Portugál Kommunista Párt

Száz esztendővel ezelőtt alakult meg a Portugál Kommunista Párt. A párt aktív részese és szervezője volt a portugál munkásosztály küzdelmeinek. Salazar fasiszta diktatúrája idején a párt sok aktivistája került börtönbe. 1974-ben a diktatúra elleni forradalom egyik szervezője és élharcosa a Portugál Kommunista Párt volt. A párt ma is a politikai élet egyik fontos tényezője. A 2019. évi választásokon 12 képviselőt juttattak a parlamentbe. Két képviselőjük van az EP-ben. A Portugál KP az európai és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom egyik meghatározó ereje. A Munkáspárt levélben köszöntötte a portugál pártot a 100. évfordulón.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET