fbpx

Mi - Ti

Ki kaphat 23 ezer forintos órabért?

A Valton-Sec Kft. nyerte el a közbeszerzést a Puskás Aréna épületéhez és rendezvényeihez kapcsolódó vagyon- és biztonságvédelmi feladatok, továbbá a rendezvénybiztosítási feladatok ellátására. A rábízott feladatot évi nettó 1,8 milliárd forintért végzi. A szakemberek szerint ehhez kell 12 ember, napi 24 óra, évi 77500 óra. Úgy tűnik, elég „kormányközelinek” lenni, és máris lehet 23 ezer forintos órabérért dolgozni.

A miniszterelnök irodája közintézmény és nem magánszoba!

A magyar miniszterelnök a Facebookon tett közzé egy rövid videót, amelyben az látható, hogy vízkereszt alkalmából megszentelik a karmelita kolostorban lévő irodáját. Tiltakozunk! A miniszterelnök irodája közintézmény és nem magánszoba. Nem a Vatikánban vagyunk, hanem egyelőre Magyarországon, ahol nem csak vallásos emberek élnek.

Kína: februárig 50 millió embert oltanak be

A kínai újév ünnepéig, azaz februárig 50 millió embert oltanak be Kínában. A lakosságot kilenc csoportra osztották. Pekingben 220 oltóhelyen jelenleg napi 80 ezer embert oltanak be, és a szám növekszik. Egy-egy oltás beadása a szükséges információk megadásával együtt 50 percig tart.

Szerbia: nem félünk az orosz vakcinától

Szerbia 2 millió orosz vakcinát rendelt, és 11 ezer embert már be is oltottak, köztük Szerbia több vezető államférfiát. 2021-ben a lakosság 20 százalékát tervezik beoltani. Magyarországon is mindenki hagyja abba az orosz vakcina elleni uszítást! A kormány pedig végre gondoskodjon arról, hogy jöjjön az orosz is, a kínai is, mert a nyugatiból nem lesz elég!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET