fbpx

Mi - Ti

Kivel vannak a szakszervezeti vezetők, a tőkésekkel vagy a dolgozókkal?

A civilhetes.net írja: „Bár Magyarországon kb. 4,5 millió bérmunkás dolgozik bér-rabszolgaként, a dolgozók 95 százaléka nem szakszervezeti tag. A maradék 5 százalékot kitevő munkásréteget pedig 1990 óta nem képezték az önvédelmi harcra, a sztrájk különböző formáira. Az aktív dolgozók számára 1990 óta a még létező szakszervezetek annyi segítséget sem nyújtanak, mint a szocialista diktatúra évtizedeiben.” Igaza van a cikknek! Csak tárgyalásokkal, „munkabékével” nem lehet a dolgozóknak jobb életet teremteni. Most nehéz idők jönnek. Válság van. A szakszervezeti vezetőknek dönteniük kell, kivel is vannak a valóságban, a tőkésekkel vagy a dolgozókkal. Ha a dolgozókkal, akkor harcra kell nevelni, szervezni, mozgósítani a dolgozókat.

Nyelvtudásra igenis szükség van!

Magyarországon körülbelül 75 ezer felsőoktatási oklevél ragadt bent a nyelvvizsga hiánya miatt, ezekből azonban a Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményekben már több mint 13 ezret vehettek át a hallgatók a gazdaságvédelmi akcióterv keretében bejelentett nyelvvizsgamentesség óta, írja az MTI. A nyelvvizsga alól adhat a kormány mentesítést, de a nyelvtudás szükségessége alól nem. A tanulság nem az, hogy nem kell nyelvvizsga, hanem az, hogy az oktatási rendszernek meg kell tanítania a fiatalokat idegen nyelvekre. Ma ezt nem teszi meg az oktatási rendszer, tehát ott kell alapvető változásokat végrehajtani.

Az EU-csomag tőkés, ezért nem lehet fair

Magyarország azt szeretné, hogy fair uniós újraindítási csomag álljon össze, meg kell fosztani a diszkriminatív elemektől a jelenlegi javaslatot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök. Morális problémát jelent, hogy összességében a gazdag országok több pénzt kapnának, mint a szegényebbek, ez nem maradhat így - jelentette ki. Ez a kapitalizmus! Az EU vezetői centralizált EU-t akarnak, ahol a tagállamok nem lógnak ki, és érvényesül a német-francia tőke akarata. Ezért az EU nevében vesznek fel kölcsönt. Az elosztásban nincs erkölcs és igazság. Az EU vezetői attól félnek, hogy a kapitalizmus leggyengébb láncszemei a dél-európai államok. Ott a legnagyobb a baj, és ott a legerősebbek a tőkeellenes erők.

Amerika: akárki lesz az elnök, a kapitalizmust akarják megmenteni

A brit The Economist becslése szerint Joe Biden, aki várhatóan a Demokrata Párt jelöltje lesz, le fogja győzni Donald Trump jelenlegi elnököt, a republikánusok feltételezhető jelöltjét. A választás november 3-án lesz. Akárki is lesz az elnök, a cél ugyanaz: kihúzni a válságból az amerikai kapitalizmust. A válság nyilvánvaló. A koronavírus 110 ezer ember halálát okozta. Akinek nem volt pénze, nem volt biztosítása, az nem számíthatott ellátásra. 30 millió ember maradt munka nélkül. Az amerikai emberek elégedetlenek, dühösek. A tőkés pártok az indulatokat gerjesztik. Trump a Kína-ellenes kampánnyal, az USA dicsőítésével akar pontokat szerezni. Ellenfelei a néger-fehér ellentétet lovagolják meg.

A kapitalizmusban senki sem ad ajándékot a dolgozónak

A liberális befolyás alatt lévő médiumok, közvéleménykutatók tovább hergelik a közvéleményt. Minap kimutatták, hogy a magyarok 80 százaléka örülne az általános alapjövedelemnek. Jó lenne, ha az állam mindenkinek biztosítana annyi pénzt, hogy abból tisztességgel megéljen és még dolgozni se kellene érte. Jó lenne, de nem lesz. A kapitalizmus lényege a profit. A tőkés a nagyobb profitot úgy éri el, hogy igyekszik a dolgozót a lehető legkevesebb bérért a lehető legtöbb ideig dolgoztatni. Ha ettől eltér, akkor csökken a profitja. A tőkések közös érdekeit megvalósító tőkésállam dönthet úgy, hogy valamilyen szintű jövedelmet kötelezővé tesz, amit minden tőkésnek meg kell adnia minden dolgozónak. A tőkés, mint egyén ezen veszít, de cserébe biztonságot nyer, mert a dolgozó nem fog sztrájkolni, tüntetni. A tőkések ezért elfogadják a minimálbérek rendszerét. A mindenkinek járó alapjövedelem azonban olyan többletet vonna el a tőkésektől, amely jelentősen csökkentené a profitját. A liberálisok félrevezetik az embereket. Olyat ígérnek, amit nem lehetséges. A kapitalizmusban csak az a dolgozóé, amiért megküzd.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET