fbpx

Mi - Ti

EU-videó csúcs: mentegetik a menthetetlent

Az Európai Unió semmit sem tett az emberekért a koronavírus-járvány első szakaszában. Eleinte még akadályozták is a veszély felismerését és közös lépések megtételét. Az EU nem tudta megszervezni azt sem, hogy a tagállamok a határokat egyszerre és egységes elvek alapján zárják le, arról nem is beszélve, hogy Európa maszkellátását nem az EU, hanem a Kína Népköztársaság biztosította. Az EU vezetése április 23-án videokonferenciára hívta az EU-országok vezetőit. Kilábalási útitervet is összeállítottak. Az EU vezetői bármi áron meg akarják menteni az EU düledező épületét. Új Marshall-tervet akarnak, amihez a pénz főleg Amerikából és a multinacionális bankokból hajtanák fel. Azt szeretnék, hogy ők osszák el a pénzt, természetesen a nagybankoknak, a nagyvállalatoknak. Az európai kapitalizmus épülete omladozik. Nem javítgatni, hanem lebontani kell és új házat építeni.

Zenthe Ferenc: nemzedékeket művelt és szórakoztatott

Időben szólunk. Április 24-én lesz Zenthe Ferenc születésének századik évfordulója. Nemzedékeket művelt és szórakoztatott évtizedeken át. Megformált hősei példaképül szolgáltak sok fiatal számára. Bennünk él a 2X2 néha öt Kerekes Andrása, a Tenkes kapitánya csakúgy, mint a Szomszédok Taki bácsija. Április 24-én nézzük filmjeit a televíziókban!

93 párt nyilatkozott: Lenin a miénk!

A világ 93 kommunista és munkáspártja közös nyilatkozatot adott ki Lenin születésének 100. évfordulóján. Tiszteljük Lenint, a korszerű munkáspárt megalapítóját, a marxizmus kiemelkedő teoretikusát, az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom vezetőjét, az első szocialista állam megalapítóját és vezetőjét, a kiemelkedő internacionalista politikust, a Kommunista Internacionálé megszervezőjét, az imperialista háborúk elszánt ellenfelét. A nyilatkozat teljes szövege olvasható a www.solidnet.org oldalon.

Százötven éve született Lenin

1870. április 22-én látta meg a napvilágot Vlagyimir Iljics Uljanov, akit később mozgalmi nevén, Leninként ismert meg a világ. Lenin hirdette, hogy Marx és Engels a XX. században is igazak. A munkásság, a dolgozó osztályok élete csak akkor válhat gyökeresen jobbá, ha legyőzik a kapitalizmust, a pénz uralmát és megteremtik a szocializmust, az emberek érdekeire épülő társadalmat. Ne várjunk, amíg a fejlett országokban győz a szocializmus, csináljuk meg ott, ahol leggyengébb a tőke uralma! – hirdette Lenin. És 1917 november 7-én meg is csinálták: Oroszországban győzött a szocialista forradalom. Lenin megtanította a világ munkásmozgalmát arra, hogy a kapitalizmus legyőzését a munkásság nem bízhatja liberálisokra, szociáldemokratákra, népiesekre, centristákra. A kapitalizmust csak szervezetten, fegyelmezett kommunista párt vezetésével lehet legyőzni.

Felelős politizálást útszéli stílus és hazudozás helyett!

„Nem túlzás Kásler Miklóst hentesnek nevezni azután, hogy a kórházakban végzett ámokfutása már most emberi katasztrófák tízezreit vetíti előre. Hiába próbálja meg Kövér László és a Fidesz belém fojtani a szót a parlamentben, világosan látszik, hogy Orbán Viktort a járványhelyzet idején is csak a lopás érdekli, és semmit sem tesz a kilátástalan helyzetbe került honfitársainkért” – jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője.  Az ellenzékiség nem azt jelenti hazudunk és másokat sértegetünk. A magyar egészségügy óriásit teljesít ezekben a hetekben, és ebben az ágazat vezetőinek, a miniszternek is szerepe van. A járvány elleni harc egyelőre sikeres, és ez nem lenne így a munkát irányító személyek, köztük a miniszterelnök nélkül. A parlamentben nincs helye útszéli hangnemnek, hazudozásnak, vádaskodásnak.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET