fbpx

Mi - Ti

Meddig ér a szuaré, urak?

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára. Magyarán szólva, baj van, de a kormány úgy gondolja, hogy a nyugati válságot meg lehet állítani a határnál. Korábban sem lehetett, és gyanítjuk, hogy most sem lehet. A kormány a multikra építi a gazdaságot, és most akarja életre injekciózni a hazai kis- és középvállalatokat. Szóval, urak, meddig ér a szuaré mostanság?

Kína nem enged a nyugatnak, nem adja fel a kínai sajátosságú szocializmust

Kína továbbra is a kínai sajátosságú szocializmus útján akar haladni. Ez a biztosítéka annak, hogy Kína leküzdje a jelenlegi feszült nemzetközi helyzet következményeit és biztosító jövőbeni sikeres fejlődését. A Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottsága döntött így múlt pénteken. Ez Kína válasza a liberális erők Kína-ellenes támadásaira, a hongkongi és más provokációkra, az USA kereskedelmi háborújára, a Kínai Kommunista Párt elleni durva támadásokra.

Líbia: Török katonákkal a népek akarata ellen

Törökország katonai erővel beavatkozik a líbiai polgárháborúba. – jelentette be Erdoğan török elnök. 2011-ig Kadhafi elnök alatt rend volt Líbiában. Kadhafi képes volt összhangot teremteni a líbiai törzsek és más politikai tényezők között. Az USA azonban olyan rendszereket akart Afrikában és a Közel-Keleten, amelyek nem saját nemzetük és térségük felemelkedéséért dolgoznak, hanem az USA érdekeit szolgálják ki. Kadhafi elnököt amerikai segédlettel megölték. Azóta senki sem képes Líbiában stabilitást, a népnek meg normális életét teremteni. Törökország saját uralmát akarja megteremteni Észak-Afrikában, és egyúttal megakadályozni, hogy a térség népei maguk döntsenek sorsukról.

Mennyit ér ma a fegyveres ember?

Félmillió forintos juttatást kapnak a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai. Az érintettek nyilván örülnek neki, még akkor is, ha ez a pénz bruttó, azaz senki sem kap pont félmilliót. Nyilván sokan elgondolkodnak azon, hogy ezzel le vannak-e tudva az elmúlt évek túlórái, véget ért-e a fegyveres testületek körüli huzavona. Néhány érintettnek az is eszébe juthat, bár nem biztos, hogy a haza védelmének csak a határ mostani intenzív védelme tekinthető. Minden más a NATO, az USA érdekeit szolgálja.

Ki nyer a milliárdos ajándékvásárláson?

Minden eddigi rekordot megdöntött az év végi forgalom az üzletekben, a teljes kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot és ebből 100 milliárdnál is többet csak ajándékokra költöttek el az emberek – mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. A kapitalizmus megteszi hatását. A tőke emeli a béreket, de azonnal le is fölözi. Arra ösztönzi az embereket, hogy minél többet vásároljanak, vegyenek fel hiteleket, adósodjanak el. A tőke azt sugallja, hogy akkor vagy szabad, ha minél többet vásárolsz, ha kell, ha nem.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET