A leköszönő amerikai elnök, Obama búcsúlátogatást tett Németországban, ahol igen szívélyes fogadtatásban részesült. (http://derstandard.at)
A leköszönő amerikai elnök, Obama búcsúlátogatást tett Németországban, ahol igen szívélyes fogadtatásban részesült. (http://derstandard.at)
Nagyné Kaszala Katalin Kitti, a mátraszőlősi közös önkormányzati hivatal aljegyzője az MTI-nek elmondta: a cserhátszentiváni választáson négy jelölt indul a polgármesteri posztért, Siraky Attila (független), Bényei Zsolt (független), Vincze István (Magyar Munkáspárt) és Lord Eszter (független). Hozzátette: a jelöltek közül Bényei Zsolt és Lord Eszter jelenleg is a képviselő-testület tagja, illetve Lord Eszter Cserhátszentiván alpolgármestere is. A választást azért kell megtartani, mert Cserhátszentiván 2014-ben megválasztott polgármestere, a független Csóré István augusztus 21-én meghalt. (http://mti.hu)
Nem lehet visszatérni a globalizáció előtti világhoz - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár és Barack Obama amerikai elnök a Wirtschaftswoche című német gazdasági hetilap pénteki számában megjelenő közös vendégkommentárban. A német és az amerikai politikai vezetőknek a polgárok és a vállalatok érdekében tovább kell fejleszteniük a két ország együttműködését – írta Angela Merkel és Barack Obama, hangsúlyozva: nem fér kétség ahhoz, hogy a tervezett transzatlanti szabadkereskedelmi szerződés (TTIP) a német és az amerikai munkavállalók, gazdálkodók és fogyasztók hasznára válna (http://www.wiwo.de)
Polgármestert választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zempléni Hernádkércsen, a tisztségért két jelölt indul - tájékoztatta a helyi választási iroda vezetőhelyettese szerdán az MTI-t. A mintegy 300 lelkes település 265 választópolgára Kozma István független és Budai Ferenc Nándor, a Magyar Munkáspárt jelöltje közül választhat új polgármestert. (http://mti.hu)
Az Ózdi Alkotók és Befogadók Csoportja szervezésében 2016. november 15-én kedd délután a Civil Házban P Dányi Gabriella festményeiből rendeztek kiállítást s egyben könyvbemutatójára is sor került. Megnyitót és köszöntőt mondott Pémerné Kassakürti Ágnes az Ózdi Alkotók és Befogadók Csoportjának vezetője. (https://www.facebook.com)