fbpx

Mi - Ti

Makej Budapesten: már régen kellett ez a találkozó!

Az EU versenyképessége az elmúlt időben csökkent, ezért is fontos a szomszédokkal - így Fehéroroszággal - a gazdasági együttműködés fokozása, fejlesztése, és ebből Magyarország is profitálhat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, miután tárgyalt Vlagyimir Makej belarusz külügyminiszterrel. (http://www.kormany.hu/).

Sztrájk: hajrá Volánosok!

A 2016. március 11-én eredménytelenül zárult bértárgyalást követően a szakszervezetek, március 17-én a még elégséges szolgáltatás mértékéről tárgyaltak a munkáltatóval, melyről az Alágazati Kollektív Szerződést aláíró szervezetek (KKSZ, KMSZ) megállapodtak a Munkáltatói Szövetséggel. Tekintettel arra, hogy a mai napig nem érkezett elfogadható bérajánlat a Munkáltató, illetve az MNV Zrt. képviselője részéről, az Alágazati Kollektív Szerződést aláíró szakszervezetek bejelentették, hogy 2016. március 28. napjától kezdődően 5 napos sztrájkot hirdetnek. (http://www.kksz.hu/)

Királyi áldás a szerb politikára

Régióbeli körútja keretében 38 év után ismét Belgrádba látogatott Károly walesi herceg, brit trónörökös és felesége, Kamilla, Cornwall hercegnője. A belgrádi Nikola Tesla repülőtéren Aleksandar Vučić kormányfő fogadta a hercegi párt, de jelen volt Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke. A szerb kormányfő mellett Tomislav Nikolić államelnök is fogadta a hercegi párt feleségével, Dragicával. (http://www.vajma.info/)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET