Május elseje harcban született és harcban él ma is. 1890 óta a világ munkásai ezen a napon együtt mutatják meg a világnak, hogy nem elégedettek azzal, amit a tőke ad nekik – írta Thürmer Gyula az e heti Balszemmelben.

Május elseje nem kötődik ideológiákhoz, politikai törekvésekhez. Május elseje a munkások, a dolgozók legalapvetőbb érdekeiről, az életükről szól. A dolgozók életét meghatározza, hogy hány órát kell dolgozniuk, mennyi bért kapnak.

A létszükségletek fogalma idővel bővült. Hiába emelkednek ugyanis a bérek, az árak emelkedése mindent elvisz. Vagyis küzdj az infláció ellen!

Kereshetsz jól, lehetnek jók a munkakörülmények, de ha a gatyád is rámegy az orvosra, ha beteg vagy, az életed rövidül meg. Vagyis küzdj az ingyenes, jó egészségügyi ellátásért!

Lehet jó a béred, lehet jó az egészségügy, de ha bizonytalan a jövő, ha a háború fenyegetésével kell együtt élned, sőt háborúba kell menned, mit ér akkor az egész? Küzdj tehát a háború ellen, a békéért!

Sokszínűek a május elsejei követelések, mások és mások a világ országaiban. De minden követelés gyökere közös: a tőke uralma. A dolgozó a tőke ellen küzdött akkor, amikor a „nyolc óra, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” volt a jelszó. De ma is a tőke ellen küzd, amikor a munkaidő növelése, a nyugdíjkorhatár felemelése ellen emeli fel szavát.

Május elsejéért mindig meg kellett harcolni. Eleinte a tőkéstulajdonosok fenyegették meg a dolgozókat, majd rendőrök és katonák lőtték szét a munkásrendezvényeket. A tőkés média akkor is, ma is a munkáskövetelések ellen hangolja a társadalom többi részét.

Magyarországon 1891-ben ünnepelték meg május elsejét. A csendőrsortűz akkor sem maradt el. Orosházán máig emlékmű emlékeztet a tőkés hatalom gaztettére. 1919-ben a Tanácsköztársaság ünneppé, munkaszüneti nappá tette. A demokratikusnak titulált Horthy-rendszer betiltotta. 1945-ben, a felszabadulás után nyílt lehetőség az első szabad május elsejére.

A szocializmus évtizedei megteremtették a gondtalan ünneplés lehetőségét.  Május elsején nem kellett a nyolcórás munkaidőt követelni, mert a szocialista állam biztosította. Nem kellett a nyugdíjért sem harcba menni, mert minden dolgozó nyugdíjban részesült, és a nők 55 éves korban, a férfiak 60 éves korban nyugdíjba mehettek. Nem kellett a munkahelyi demokráciáért sem küzdeni, mivel mindenütt működtek az üzemi háromszögek, a gyárvezetés, a szakszervezet és a munkáspárt helyi szervezetének egyeztető fóruma.

A szocializmus igyekezett mindent megadni a dolgozóknak. Ha valamiből nem jutott elég, ezért nem a szocializmus volt a hibás. A tőkés világgal szemben évszázadok lemaradását kellett behozni. Az emberek érezték, tudták, hogy a szocializmus értük van.

A jóhoz könnyű hozzászokni. A felszabadulás utáni első nemzedékek tudták a jobb élet árát, hiszen ők küzdöttek ki, és a szocializmus mellé álltak 1956-ban is. Később mindenki megbékélést, nyugalmat akart, ami érthető is. Minden hatalom a dolgozó népé, mondta az alkotmány, s senki, vagy talán csak kevesen gondoltak arra, hogy a tőke megkísérelheti a hatalmat visszavenni.

A rendszerváltás 1990-ben éppen ezt jelentette. A nép már nem a hatalom tulajdonosa, csak forrása. A nép, a társadalom már nem birtokolja a gyárakat, a bankokat, minden a tőkés tulajdonosoké. Az új hatalom elvette a szakszervezetektől az üdülőket, a társadalombiztosítás számos eszközét, politikailag egymás ellen állította őket, felszámolta munkásegységet.

Az új hatalom kialakította a saját politikai klubját. A klub, azaz a hatalom közelébe csak olyanok kerülhetnek, akik elismerik a tőke uralmát, leteszik a nagy esküt a NATO és az EU mellett. A Munkáspártot, amely a kapitalizmus, a NATO és az EU ellen küzd, távol tartják a hatalomtól.

Május elsejét nem merték eltörölni. Inkább átpolitizálták, családi ünnepként hirdetik. A szocialista évtizedek nyugodt ünnepein gúnyolódnak. A hagyományos felvonulások helyszíneit átépítettek vagy tiltják. A majálist üzleti vállalkozássá tették.

Nincs is szükség harcra, üzenik nekünk, hiszen nincsenek munkások, osztályok, egy nagy nemzeti közösség van, amelyben közösen küzdünk a jólétért. A nagy nemzeti összeborulás azonban hamis. Ma mindenki dolgozhat, ez igaz, de mi lesz, ha a tőkés válság nyomán bezárják a nyugati autógyárakat? Emelkednek a bérek, ez is igaz, de az inflációt csak a tehetősebb rétegek tudják kivédeni, a szegényebbek nem! A boltokban mindent lehet kapni, ez igaz, de az élet nem csak vásárlásból áll. Szeretnénk egészségesek maradni, de hogyan, amikor az állam nem költ eleget az állami kórházakra, a magánkórházért pedig fizetni kell!

Május elseje sok embert elgondolkoztat. Sokan ismerik fel, hogy a tőke uralma nem jó. Lehetnek különböző receptek a megoldásra, patrióták és liberálisok, de a lényegen, a tőke uralmán egyik sem változtat. A problémák olyan mélyek, és ezt az ukrajnai háború is megmutatta, hogy alapvető változásokra van szükség.

A mi teendőnk nem kevés. Ahogyan a régi május elsejei dal mondta: „ébresszed a magyar népet!” Ne engedd, hogy bedőljön a régi és új liberálisoknak! Rendszerváltást hirdetnek, de nem a dolgozó nép hatalmát hozzák vissza, hanem saját maguknak akarnak mindent. Győzzük meg dolgozótársainkat, hogy a jobb és biztonságos jövőt csak a szocializmus hozhatja el.