Bizonyára ismerik Gálvölgyi János humoros jelenetét.  Gondod van, problémák gyötörnek, ne borulj ki mindenen, csak végy be egy „Leszarom-tablettát”, és mindjárt könnyebb lesz!

Nos, elnézést a primitív szavakért! Körbejárhatnám, kereshetnék illő szavakat, de félő, hogy elveszne a lényeg. Sajnos, többről van szó, mint egy humoros jelentről. Mintha egy egész ország rendre bevenné a Leszarom-tablettát.

Emlékeznek? Az egész város hevesen tiltakozott Karácsony Gergely biciklikarói ellen. Egy városi kisebbség érdekében és nevében tönkreteszik a többség életét, elviselhetetlenné téve a közlekedést egyebek között a Körúton, az Üllői úton. Mire Karácsony: Leszarom! Nem érdekelnek, a karók maradnak.

És a karók maradtak. A budapestiek kínlódtak, kínlódtak, majd ők is bevették a képzeletbeli tablettát. Leszarom! Na, és mi változott? Semmi! A karók ott vannak, és ott maradnak mindaddig, amíg tablettákkal akarunk problémákat rendezni.

Vagy itt a kereszt ügye a Gellért-hegyen. Ezrek és ezrek tiltakoztak amiatt, hogy a kormány egy hatalmas keresztet akar a Szabadság-szobor elé tenni. Jó, ne legyen ott szovjet katona, mint régen! Erre már lassan alig emlékezik valaki. De minek oda tenni egy keresztet, ami sohasem volt ott? Ráadásul van belőle nem kevés a városban, sőt a Gellért-hegyen is. Leszarom! – mondta a kormányzat. Persze, nem ilyen csúnyán, hanem szépen becsomagolva a kereszténység védelmének manapság járatos emelkedett kifejezéseibe.

Isten adta népünk egy ideig még tiltakozott, sőt bízott a kormány bölcs belátásában és remélte, hogy mikor lehull a lepel, nem lesz ott semmi. De a lepel lehulott és mi volt ott: a hatalmas kereszt! Mit tesz a nép? Leszarom! – mondták és a kereszt marad. Talán tovább, mint a biciklikarók. Már elnézést a nem eléggé emelkedett párhuzamért.

E műfaj klasszikusa persze Gyurcsány Ferenc. Ne gondolják, hogy visszasírom most, hogy egyik percről a másikra itt hagyott bennünket. Tudják, így négy évtized távlatából is átkozom az egykori pártvezetést, amely a tök ismeretlen pécsi KISZ-titkárt elindította a karrier útján. Vajon mi vakította el az éleslátásukat?

Gyurcsány a maga módján nagy fazon volt. A 2006-os őszödi beszéde után egy ország tiltakozott és követelte, hogy húzzon el jó messzire. Leszarom, válaszolta, leszarom a tiltakozókat, a tüntetőket, a magyar népet, mindenkit, majd hazamennek!

Népünk még egy darabig kijárt a Kossuth térre, aztán elhangzott a társadalmi béke megnyugtató üzenete: leszarom! Na, jó tegyük hozzá, a népi elégedetlenség nem volt teljesen haszontalan. Gyurcsány hamarosan megbukott, már, mint miniszterelnök.

Most megbukott, mint az ellenzéket egységbe kovácsolni hivatott pártvezér is, de tudják mit? Én is beveszem a tablettát.

Hogy mit mondanak? Maradt Klára asszony? Mondanám a varázsszót, de mit csináljak, volt gyerekszobám.

Itt volt ez a Pride-ügy. A kormány világosan mindenki tudtára adta, hogy a homoszexuális és egyéb kultúrák utcai terjesztésének nincs helye Magyarországon. A biztonság kedvéért beírták az alaptörvénybe is. Vagyis, aki ezek után az utcán mutogatja magát, azt elviszi a rendőr.

Leszarom, sőt leszarjuk! Nagyjából ez volt a budapesti főpolgármester és követőinek válasza. Budapest szabad város, a szabadságot és szerelmet betiltani nem lehet!

A kormány vélhetően átlátott a szitán, nem akarta, hogy Karácsony Belgrádot csináljon Budapestből, ezért némi ingadozás után parancsba adta a rendőrségnek: leszarjuk, senki sem megy rács mögé!

De nem is ez zavar engem. Az zavar, hogy sok millió magyar ember, aki utálja a homoszexuálisokat, látni sem bírja a liberális fővárosi értelmiségi brancsot, mintha két tablettát vett volna be. Egy szó sok, annyit sem mondtak!

A kormány a lelkét kitéve bizonygatja, hogy az egész szemét banda nyugatról kapja a pénzt. Miből tellene egyébként rendezvényekre, színészek megvásárlására, testőrökre, internetes háborúra? És tudod, mi történik? Népünk, amely mindennap felháborodik, hogy már megint drágább a kenyér, a tojás, meg úgy zusammen minden, nem törődik vele. Mondhatni: leszarom!

Én nagyon nem bírom Magyar Péternek még a képét se, de személy szerint nem érdekel. Sokkal jobban felháborít, izgat, elszomorít, hogy az Ursuala von der Leyen-féle pusztítók uralma alá kerülhetünk. Nem elég, hogy civilizációs pöcegödörré változtattak Thomas Mann, Brecht, sőt Goethe országát, most bennünket is a mélybe akarnak rántani.

Jó, értem, lehet bizakodni abban, hogy jövőre a sok hallgatás, a ki nem mondott leszarom szóból össznépi józanság áll össze, és nem engedik, hogy a nyugatról pénzelt úrifiúk átvegyék a hatalmat. Bizakodni, remélni lehet, de mérget venni aligha lehet rá.

Ma sokkal többről van szó, mint egyéni hangulatokról. Nem lehet megnyugtatni magunkat, hogy a fiatalok ilyenek, mit csináljunk, de majd a bölcs magyar vidék kiegyenesíti a dolgokat. Ne ringassuk magunkat illúziókba: hallgatással nem lehet az országot megvédeni. Szavakra, tettekre, bátor kiállásra van szükség. A leszarom-ország sorsa a nevében van, mások is így bánnak vele.

Mi nem ilyen ország akarunk ország lenni!