Ne feküdjünk le Amerikának!
A rendszerváltás óta hivatalból szeretjük Amerikát. A liberálisok egyenesen szerelmesek bele, mondván, hogy ember még nem teremtett tökéletesebbet az amerikai demokráciánál.
A konzervatívok nincsenek ennyire elragadtatva Amerikától. Az amerikai világkép finoman szólva nincs összhangban azzal, amit a konzervatívok vallásról, nemzetről, családról gondolnak. De Amerika az Amerika, és Orbán tudja, hogy meg kell adni a császárnak, ami a császáré.
A Fideszt és Orbán Viktort soha egy percre sem kedvelték Amerikában, de tudomásul vették, hogy csak ők képesek békés eszközökkel megvédeni a kapitalizmust. De percenként éreztették a magyar vezetéssel, hogy hálásnak kell lennünk a rendszerváltásért. Be kell szállnunk az amerikaiak eszeveszett háborús kalandjaiba. És főleg másolnunk kell az amerikai demokráciamodellt, amelynél jobbat még ember nem talált ki. Szavaikat alátámasztandó az amerikai külügy időről időre egyest adott Orbánnak demokráciából Felkaroltak néhány tüntetést is, hogy jelezzék: ha kell, találnak ők más miniszterelnököt is.
Orbán megadta a császárnak, ami a császáré. Bevállalta a katonai kiadások növelését, megszavazta a NATO minden Oroszország elleni lépését, nem vonult ki Afganisztánból. Minden korábbi miniszterelnöknél keményebben lépett fel az antiszemitizmus ellen, és mindent megadott a magyarországi zsidóságnak, amit csak kértek.
Trump jól jött a magyar vezetésnek. Ő sem szerette a liberálisokat, Sorost főleg nem. De Magyarországtól eltérően, ahol a liberálisok hosszú időre kiszorultak a hatalomból, az USA-ban még nyeregben vannak. Éppen ezért mind máig nem került sor a magyar miniszterelnök látogatására az USA-ban, de legalább a nyilvános kioktatás alábbhagyott.
Trump bejelentése, hogy ezentúl Amerikával fog törődni, és nem szól bele mások ügyeibe, zene volt a magyar vezetés fülének. Trump megígérte az egymással marakodó NATO-szövetségeseinek, hogy megvédi a kapitalista rendszert. Az USA-ban rendet tesz, az USA megint a világ vezetője lesz, de elvárja, hogy utána mindenki álljon be a sorba!
Ezt látva, a magyar kormány megnyugodott. Az USA nem erőltette, hogy Jeruzsálembe vigyük át a nagykövetséget. Elnézte Orbán flörtjét Putyinnal. A CEU őket is zavarta, végülis mindent védeni kell, ami amerikai, de az ügy elcsendesedik.
Az Orbán-kormány úgy érezte, hogy a császár megkapta, ami a császáré, tehát meg lehet egyezni az oroszokkal Paks-II-ről és a gázszállításokról. Sőt, be lehet vonni az orosz tőkét a visegrádi országok egyes projektjeibe.
Az első ejnye-bejnyét Ukrajna miatt kapta a kormány, mondván, hogy Ukrajna és a NATO szövetsége Oroszországgal szemben fontosabb, mint az, hogy hány osztályig tanulhatnak a kárpátaljai magyarok az anyanyelvükön. Ha a kormány meghajol, a nemzeti törekvései szenvednek csorbát.
Paks II sohasem tetszett az amerikaiaknak, de Perry amerikai energia miniszter Budapesten tovább ment. Keressünk alternatív megoldásokat, például amerikai minierőművek építésével. És természetesen hagyjuk az orosz gázt, mert a jövő az amerikai cseppfolyós földgázé, amivel készek elárasztani Európát. Vagyis az orosz függőséget becserélhetjük amerikaira.
Cornstein nagykövet még azt is szóvá tette, hogy amerikai fegyvereket vegyünk, és ne kísérletezzünk a németekkel. Mindezt meg lehet tenni, még ha értelmetlen is, de ezzel lefekszünk az USA-nak. Kérdés, hogy akar-e a magyar kormány?
Trump a Kína ellen indított kereskedelmi háborúból sem akarja kihagyni szövetségeseit. A Huaweitől rettegnek, mert az 5G technológia terén mindenkit verni fognak, ezért állítólagos kémügyekkel kell megállítani. A lengyelek beszálltak, a csehek is, miért ne szállna be Magyarország?
Vagy miért ne állítsuk le a Belgrád-Budapest vasútvonal korszerűsítését, csak azért, mert abban a kínai tőke is benne van? A projekt körüli magyarországi huzavonát látva Pekingben könnyen gondolhatják, hogy Magyarország ki akar farolni az magyar-kínai kapcsolatból.
Magyarországnak van tekintélye a világban. A NATO és az EU tagjaként is képes volt önálló utat járni. Képes volt független maradni a nagyhatalmakkal szemben. Az amerikai nyomás érezhetően megnő. Vannak, akik örülnek ennek és már szívesen odaadnák magukat, és az országot. Ha a magyar politika enged Amerikának, összeomlik a kiegyensúlyozott, pragmatikus külpolitika álma, oda lesz az ország hitele és tekintélye.
Thürmer Gyula