Mikor e sorokat írom, dörögnek a fegyverek. Ismét! Most éppen azerbajdzsáni és örmény katonák lövik egymást. Közben Kelet-Ukrajnában ukránok lőnek ukránokra. Belaruszban pedig fegyverben áll a hadsereg, hogy megvédje a hazát a lengyel és litván háborús ámokfutókkal szemben. Nincs világháború, de a világ háborúban áll.

A nagy háborúkat általában kis háborúk előzik meg. A kis háborúkat kis országok vívják, de a nagyokkal a hátuk mögött. A nagyok nem szeretnek eleve belekeveredni. Ha balhé lesz, vigyék el a kicsik!

A kicsik általában meg vannak győződve, hogy nemzeti eszméikért, a hitükért fognak fegyvert, s nem vesznek tudomást arról, hogy ők csak a gyalogok a nagyok sakktábláján.

A kis háborúkat imádják a nagy háborúk hívei. El lehet használni a régi fegyvereket és ki lehet próbálni az újakat. Kiderül, hogy ki a barát, és ki az ellenség, kire lehet számítani és kire nem. De főleg otthon be lehet magyarázni a népnek, hogy ne törődjön az emelkedő árakkal és a zuhanó életszínvonallal. Örüljenek, hogy ők még élnek, és ne izguljanak amiatt, hogy mások meghalnak.

A kis háborúk kiengedik gőzt, mint amikor a fakanállal keverünk egyet a babfőzeléken. Van, amikor elkapjuk, van, amikor elkésünk vele. Ilyenkor úszik az egész konyha.

A kis háborúk jelzést adnak. Érdemes-e tovább erőlködni, fegyverkezni, provokálni az ellenfeleket, vagy jobb időben abbahagyni, mert úgysem sikerülhet. Nehéz eldönteni, és könnyű tévedni.

A háború is politika. Ha valamit nem tudnak elérni szép szóval vagy éppenséggel csúnya szóval, jön az erőfitogtatás, a fenyegetődzés, a háború.

A háború piacokért folyik. Amikor nincs több szabad terület, egymásét kell elvenni. A tőke megy idegen piacokra, ahol nagyobb a profit. Mennek vele a korszerű hittérítők, az NGO-k, az alapítványok.

Az USA az európai energiapiacot akarja elvenni Oroszországtól. Az ideológia is megvan hozzá: a térség országai ne függjenek a gonosz Oroszországtól.

Magyarország földgázszükségleteinek tíz százalékát januártól az amerikaiaktól veszi és nem az oroszoktól. A németek még gondolkodnak. Ha az utolsó percben leállítják az Északi Áramlat II vezeték építését, a németek nem csak szavahihetőségüket vesztik el, hanem nagyon-nagyon sok pénzt is.

A lengyeleknek a belarusz földekre fáj a foguk. Jó a belarusz föld, minden megterem. Az élelmiszer pedig stratégiai áru. Ennél kevesebbért is indítottak már háborút.

Folyik a harc a munkaerőért. Nyáron a koronavírus miatt a román, lengyel paraszt nem mehetett nyugatra. A spárga meg a többi primőr ott rohadt a német, angol, holland földeken, mert nem volt, aki leszedje.

Folyik a harc az agyakért, az emberek feletti uralomért. A kínai szocializmus legyőzte a koronavírust, az amerikai és az európai kapitalizmus még kínlódik vele. Akkor pedig Kína ellenség, akit le kell győzni!

Mikor e sorokat írom, dörögnek a fegyverek. Afganisztánban, Szíriában, Ukrajnában, most Azerbajdzsánban és Örményországban.

Holnap lehet, hogy valahol eldördül egy lövés, valahol az utolsó csepp belecsordul a pohárba, és elszabadul a pokol.

Budapesten csend van. Magyarországon csend van. Mi hallgatunk. Rágjuk az elénk dobott politikai gumicsontokat. Világot rengető dolgokról vitázunk, vagy legalábbis olyanokról, melyekről elhitetik velünk, hogy világot rengetőek. Milyen legyen a Színművészeti Egyetem, kellenek-e a bicikliutak, van-e elég ágy a kórházakban. Ugye, ismerős?

Hallgattunk 1999-ben, amikor a NATO Jugoszláviát bombázta. Pedig a Vajdaság magyarlakta területeit is bombázták. Tudtunk róla, de a társadalom úgy tett, mintha valahol a távolban történne mindez.

Hallgattunk, amikor a NATO lerohanta Irakot, Afganisztánt. Hallgattunk, amikor blokád alá vették Kubát, Venezuelát. Hallgatunk most is, amikor a nyugat fenyegeti Belaruszt és háborúba sodorhat bennünket Oroszországgal.

Ítéljük el a háborús politikát! A NATO-t, a fegyverkezést! Ítéljük el, mert a háborút mi fogjuk megszenvedni!

Ítéljük el a beavatkozást más országok belügyeibe, mert holnap ugyanazt fogják tenni Budapesten, mint amit ma Minszkben!

Ítéljük el a szankciókat és szólítsuk fel a kormányt: ne támogassa a szankciókat! Semmi hasznunk belőlük, kárunk annál több!

A tüzet nem akkor kell oltani, amikor már a mi házunk ég. Kiáltani kell, ha tüzet látunk a távolban. A tűz okozóit, a gyújtogatókat kell megállítani.

Nemcsak azért, hogy a némaságunkkal ne váljunk a gyújtogatok cinkosaivá. Azért is, mert nincs egyéni menekülés. Régen talán volt, de a mai globalizált világban nincs. Nincsenek egyéni hősök sem, akik megmentenek bennünket. Vagy mi tesszük meg, vagy senki.

Thürmer Gyula