Egy szál virág, egy ölelés, egy csók! Március 8-án ez a minimum, amit családunk nőtagjainak, hölgyismerőseinknek megadunk.

Tavaly a virággal volt baj, mivel a virágosok a járvány miatt nem árulhattak virágot. Sajna, az idén az ölelést nem ajánlják, a többiről nem is beszélve.

Kedves lányok és asszonyok, a virág mellé fogadják el szavainkat! Boldog nőnapot kívánunk! Mosolyt és nevetést, bizakodást és erőt, egészséget és munkát, megbecsülést és szeretetet kívánunk Önöknek.

A Nőnap azon kevés dolgok egyike volt, amit nagyon akartunk. 1990-ben is tavasszal volt a választás. Veszprémben akartam képviselő lenni. A képviselői helyet más kapta, de én sok veszprémi nő bizalmát és szeretetét tudhattam magaménak. Ha hiszik, ha nem, nem bántam meg.

Veszprémben Nőnapra hívtuk a lányokat és asszonyokat, dacára annak, hogy akkoriban már nagyon szabadulni akartak mindentől, ami kedves volt a szocializmus évtizedeiből. Sokan jöttek el, munkásasszonyok, tanárnők, sőt igazi veszprémi polgárasszonyok is. Jól esett nekik, jó néven vették, hogy rájuk gondolunk.

Szeretem a Nőnapot. Megérdemlik lányaink és asszonyaink, hogy ez a nap róluk, csak róluk szóljon. Nem mondom, jól esne, ha lenne Férfiak napja is, de nincs. Nem adom fel a reményt, mert másutt van, és már annyi mindent behoztak máshonnan, hogy nemzetünk dinamikus és töretlen fejlődésébe a Férfiak napja is beleférhet.

Amit nem szeretek, az a képmutatás. Egyenlő béreket nem március 8-án kell követelni, hanem az összes többi napon követelni, küzdeni érte. A tőkés cég tulajdonosa nem ezen a napon értesül arról, hogy a női alkalmazottak ugyanazon munkáért kevesebbet kapnak, mint a férfiak. Tudják, hiszen az ő érdekük ez a rendszer. A női munkaerő olcsóbb, magyarán több a profit rajta.

A férfi kollégák sem ezen a napon döbbennek rá, hogy ők többet pénzt tesznek zsebre, mint a női kollégáik. A szakszervezeteknek sem ezen a napon kellene statisztikát tárni a közvélemény elé. Ha mindennap tennének, ha mindennap tennénk az igazságtalanság ellen, már régen győztünk volna.

A nők iránti megbecsülésünket nem tudhatjuk le egy szál virággal. Tudják, hogy mit szeretnék? Azt szeretném, hogy március 8-án a koronavírus elleni háború minden női hőse kapja meg a magyar állam elismerését és köszönetét. Kapják meg a legnagyobb és legszebb kitüntetéseket! Kapjanak hozzá pénzt is, hiszen ilyen világban élünk. Köszönjük az orvosnőknek, ápolónőknek, tanárnőknek és tanítónőknek, óvónőknek, szociális gondozóknak, rendőrnőknek és katonanőknek, az eladónőknek, hogy védik, óvják életünket, és megkísérlik elviselhetőbbé tenni az egyre inkább elviselhetetlent.

Ha netán sor kerülne, biztatom a lányokat és asszonyokat, fogadják el a köztársasági elnök és a miniszterelnök ölelését! Ők már megkapták az oltást.

Ha hiszik, ha nem a kilencvenes években a Munkáspárt virággal köszöntötte a parlamenti frakciók nőtagjait. A kormányőrök gyanakodva néztek ránk, mondván, mi lesz itt, ha visszajöttek a munkáspártiak. De megnyugodtak. A kezünkben gerbera volt, nem fegyver.

A virágnak akkoriban már politikai üzenete volt. Nem vihettünk szekfűt, mert az MSZP jelképe lett. Vörös rózsa sem mehetett, mert az a szocdemek történelmi virága. A tulipánt meg az MDF foglalta le, úgyhogy maradt a gerbera, persze vörösben.

A képviselő nők is elfogadták a virágunkat, pártállásuktól függetlenül. Furcsállták, hogy politikus is tehet emberi gesztust. De egy percre félretettük a politikai küzdelmet. Nem legyőzöttek jöttek a győztesekhez, hanem közéleti férfi szereplők a közélet női szereplőihez.  Hát igen! A romantikus demokrácia korát éltük, amiből mára semmi sem maradt.

Kedves lányok és asszonyok! Egy szál virág, egy ölelés, egy csók! Ezen a Nőnapon is számíthatnak rám. Van friss PCR-tesztem, egy kis kockázatot pedig bevállalok.