fbpx

Balszemmel

Thürmer Gyula - Balszemmel

Pénzeső

Az ember csak kapkodja a fejét. 80 ezer nyugdíjprémium, nyugdíjkorrekció még az idén, a teljes 13. havi nyugdíj kifizetése a jövő év elején, 200 ezer minimálbér, adóvisszatérítés a gyermekeket nevelő családoknak a jövő évtől. Állami támogatás az elektromos kerékpárok árának felére október folyamán. Hát igen, úgy tűnik, esik! Pénzeső hullik a magyar égből.

Hát persze, hogy hullik! Tavasszal választás lesz! – mondják sokan. Mi tagadás van benne igazság. Választás tényleg lesz, és ilyenkor a világon minden párt és minden kormány igyekszik minél több választót megnyerni. Miért lenne a Fidesz kivétel? Jót tesz, ha a politikusok bratyiznak az utca népével, elmennek néhány idősek otthonába és óvodába. Esetleg kutyákkal, macskákkal fotózkodnak. De a legbeszédesebb mégis csak a pénz.

A jövő évi választásra a kormány is, az ellenzék is keményen készül. A liberális ellenzék először próbálja ki országos méretekben új harcmodorát, a totális ellenzéki összefogást és a hibridháborút. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szokásos módszerek, a reklám, a kampány mellett egy sor más eszközt is bevetnek. Kiemelt szerepet kap a fake news-taktika, azaz a hamis, koholt álhírek terjesztése, a személyes lejáratás, az utcai erőszak provokálása, nemzetközi médiaössztűz szervezése, majd a választások tisztaságának, sőt érvényességének megkérdőjelezése. A célért, a régóta vágyott hatalom megszerzéséért semmi sem drága.

A Fidesz mindent bedob annak bizonyítására, hogy jobban jár az, aki rájuk szavaz, és mindent elveszthet az, aki az ellenzékre voksol. A legutóbbi nemzeti konzultáció iránti visszafogott társadalmi érdeklődés rádöbbentette őket, hogy érzékelhető és látható akciók kellenek. Pillanatok alatt elindult a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” kampány. Nyerni akarnak. Nem akarják elveszíteni mindazt, amit a konzervatív vállalkozói, értelmiségi és alkalmazotti kör, 2010 óta megszerzett.

A pénzesőt azonban durva hiba lenne csak választási taktikának tekinteni. Ez a Fidesz stratégiája. Adni kell az embereknek, ha nem akarsz tömegelégedetlenséget, bénító sztrájkokat és tüntetéseket! És főleg, ha nem akarod, hogy az embereknek eszükbe jusson, hogy a szüleik jobban éltek a szocializmusnak nevezett korban, mint ők most.

A Fidesz immáron a harmadik kormányzati ciklusban sikeresen alkalmazza ez a taktikát. A társadalmi juttatásokkal, a rezsicsökkentéssel, a családi kedvezményekkel elhiteti az emberekkel, hogy nem kell utcára menniük, a kormánytól mindent, vagy szinte mindent megkapnak. Azt a hálátlant, aki mégis tüntetne, sztrájkolna, azt sújtsa a munka törvénykönyve szigora. Egyszóval, a nép nem tüntet, nem sztrájkol, a külföldi tőke pedig elégedett, hiszen optimálisabb körülményeket aligha talál másutt.

Adjunk az embereknek! De úgy adjunk, hogy ez egyben a tőke gazdasági érdekeit is szolgálja! Ez is a Fidesz stratégia része. 80 ezer forint nem nagy pénz, de ha jó kétmillió nyugdíjas többet kezd költeni a boltokban, az meglöki a kereskedelmet. Ha a fiatalok több pénzhez jutnak, többet fognak utazni, és kell ez a lökés a hazai idegenforgalomnak.

Nem tudom, észrevették-e, hogy a kormány nem lakásokat épít a fiataloknak, hanem hitelkedvezményt ad. Magyarán, olcsóbbá teszi azt a hitelt, amit a fiatal a lakásszerzés céljára a banktól felvehet. A kormány a tőkés bankot segíti. 2010 után sok pénzt vett el a bankoktól, most kamatostól visszajuttatja. Ráadásul úgy, hogy azt hisszük, hogy velünk tesznek jót. Valóságos lakásokat, állami bérlakásokat kellene építeni, amit a fiatal bérbe vehetne, anélkül, hogy adósságba verje magát. Mert ahogyan nagymamám mondta, a legkisebb adósság is veled eszik az asztalnál.

De ne legyünk ünneprontóak! A pénznek örülni kell és lehet is. Végül is mi dolgoztunk meg érte. A kormány a mi adónkat osztja vissza. Arról nem is beszélve, hogy lehetne rosszabb is. Ez most nem a kormány melletti agitáció helye, de biztosan tudható, hogy az ellenzéki pártok filozófiája nem azonos a Fideszével. Ők korábban is mindent a piacra bíztak és ez most sem lenne másként. A piac viszont gazdagabbá teszi a gazdagot, szegényebbé a szegényt. A liberálisok felszámolnák azokat a fékeket, értsd a szociálpolitikát, amelyekkel a Fidesz korlátozza a piac pusztító hatásait.

Örüljünk, de közben gondolkodjunk is! A béremelések, a nyugdíjkorrekciók, nem is beszélve a prémiumokról egyedi intézkedések.  Egy ideig hatnak, aztán a hatásuk megszűnik. Ha a kormány több pénzt ad az embereknek, akkor megnő a kereslet a piacon. Ha nő a kereslet, többnyire nőnek az árak is. Ezt már most tapasztaljuk.

Az egyedi intézkedések nem változtatják meg sem a bérrendszert, sem a nyugdíjrendszert. A bér arról szól, hogy a tőkés vállalkozó mennyit hajlandó adni a dolgozónak. Most a gazdaság felfelé megy, kellenek a munkáskezek, ezért hajlandó és kénytelen is többet fizetni. De meddig tart az emelkedő? A tőkés gazdaság is olyan, mint a hegy. Az emelkedő után jön egy viszonylag kiegyensúlyozott szakasz, majd jön a lejtő. Mit jelez nekünk az EU kínlódása? Talán éppen a lejtő közeledtét?

Én azt mondom, nehogy valaki visszaküldje Orbán Viktornak a nyugdíjprémiumot vagy a többletkeresetet! De igenis gondolkodjon el azon, hogy mi, dolgozók mindig csak a morzsát kapjuk a tőkésektől, a gazdagoktól. A morzsa lehet kisebb, lehet nagyobb, de az mindig csak morzsa, nem a kenyér. Elég nekünk a morzsa is? Tessék dönteni!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET