Eredetileg március 15-éről akartam írni. Szépen, méltóságteljesen, ahogyan a forradalom és a szabadságharc ünnepén illik. Persze, elkerülhetetlenül utalva a jelenre, a mi korunkra. Mikor is írjon az ember a nemzeti függetlenségről, a szuverenitásról, ha nem ezen a napon.

Március 15-e még a korlátozott szuverenitás jegyében zajlott. A forradalom vezérei se gondolták, hogy van élet az osztrák birodalmon kívül is. Szeptemberre azonban már a vak is láthatta, hogy a császári udvar másként gondolja a nemzetek együttélését, mint a pesti forradalmárok. Még sokan halnak meg a szabadságharc csataterein, amig 1849 áprilisában Kossuth megteszi azt, amit senki sem merte előtte: szakít a Habsburgokkal.

Szerintem Kossuth se tudta, hogy milyen életre számíthat a Habsburg-birodalmon kívül, de egyet biztosan tudott: ami a birodalmon belül van, nem élet, legalábbis a magyarok többségének nem az.

Ha most azt tetszenek gondolni, hogy a mai EU és a mai Magyarország viszonyáról beszélek, nem tévednek. Tiszteletreméltó Orbán miniszterelnök úr próbálkozása, hogy magyar életet biztosítson az EU, sőt a NATO birodalmán belül. Ő se tudja, hogy milyen élet várna ránk a birodalmon kívül, de még próbálkozik a birodalmon belül. Hány háborúnak kell még kitörnie, hányszor kell még haptákba vágni magunkat a nyugati urak előtt, hogy megértsük: nem érdemes próbálkozni. Menni kell! Nem tudjuk, mi lesz odakint, de tudjuk, hogy belül tragédia vár.

De nem erről akarok most beszélni, hanem a Munkáspártot ért példátlan támadásról. Utálom a Facebookot és társait, de belekényszerítettek bennünket abba, hogy itt mondjuk el a véleményünket. Ha szerepelhetnénk a mainstream médiában, a fene se kínlódna a Facebookkal. De nem szerepelhetünk!

Igen, sok-sok kínlódással elértük, hogy 148 ezren figyelik a szavunkat a Facebookon. Nem mindenki barátunk, és főleg nem szavazónk, de legalább figyelnek ránk. Erre mi történik? Feltörik az oldalunkat, megbuherálják úgy, hogy mi már ne tudjuk visszaállítani.

Ki csinálta? Ki tudja? Azonnal tiltakoztunk, követeltük a felelősök megtalálását. Hiszen nem akármiről van szó, hanem arról, hogy a magyar demokráciában egy legális párttól el lehet venni azt a médiafegyvert, amivel még rendelkezik. A magyar demokráciában bele lehet fojtani a szót egy legális pártba.

Ilyen esetben nem nekünk kellene feljelentéseket tenni, hanem az államnak, a demokratikus rend őrének kellene fellépnie, és megvédeni. Nem is annyira bennünket, hanem a demokráciát, a rendet.

Nem ez történik! Mindenki mossa kezeit, nem az ő asztala, ilyen az internet világa. Ismerős, de végtelenül arcátlan, tisztességtelen válaszok.

Miért nem lép az állam? Ha betörnek egy lakásba, ha elvisznek értékeket az ott élőktől, és ráadásul még be is mocskolják a lakást, azt hagyjuk szó nélkül? Ha betörnek egy politikai párt Facebook oldalára, ha letörlik az ottani adatokat, ha ellopják az információkat, ha politikai és emberi mocsokkal árasztják el, az nem bűn?

A szocializmusban a nyilvánvaló törvénysértéseknél nem az állampolgár rohangált egyik helyről a másikra, bizonygatva az igazát, hanem az állam lépett. A szocializmust megbuktatták, az embereket magukra hagyták.

Dühösek vagyunk, mint sok más embertársunk. Embereket lehet kilakoltatni korrupt és tisztességtelen ügyvédek segítségével, és senki sem ad védelmet. Van, akinek pénzét lelopják a hitelkártyájáról, noha kemény pénzeket fizet a banknak a vélt biztonságért. Őt sem védik meg.

Ne értsenek félre! Nem a modern világ ellen agitálok. A számítógép, az okostelefon, az internet visszavonhatatlanul életünk része. Olyan eszközök, amelyek könnyebbé, gyorsabbá tehetik életünket. De meg is keseríthetik. A technika vívmányaival vissza lehet élni.  Tönkre lehet tenni embereket, pusztítani, sőt ölni lehet.

Mi olyan államot akarunk, amely védi a polgárait. Védi a törvénytelenségekkel, a bűnnel és a bűnözőkkel szemben.  Kérem, ne legyintsenek, hogy ez álom csupán, ilyen állam nem lehetséges. Ne legyintsenek! Lehet ilyen államot teremteni, és ez rajtunk múlik.

Lehet, hogy a Munkáspárt kihúzta gyufát. Pár hónapja még úgy tűnt, hogy leírnak bennünket. Országos listát úgy sem tudnak állítani, mert olyan magasra emeltük a lécet, hogy két méternél alacsonyabb ugró neki se szaladjon.

Aztán megcsináltuk a Baloldali Szövetséget. Két párt már több eséllyel indul. Igaz, nem sikerült az országos lista, de van 49 egyéni jelöltünk. Nagy pénzek, nagy média nélkül, nagy lelkesedésből és nagy akaratból.

A Baloldali Szövetség és ezen belül a Munkáspárt nem lejárt lemez, hanem valami új, ígéretes. Csodálkoznak, hogy elhallgatnak és elhallgattatnak bennünket? Hogy elveszik a médiát, és most már a Facebookot is?

Ne hagyják, hogy így legyen! Védjék meg, nem a Munkáspártot, hanem önmagukat! Amit ma megtehetnek velünk, holnap megtehetik Önökkel is. Ne engedjék!

Tudják, forradalmár és szabadságharcos elődeink is akkor kezdtek veszíteni, amikor kezdték hagyni, engedni a dolgokat.

Ünnepeljenek március 15-én, érezzék jól magukat! De ne felejtsék: március 15-ét könnyen elveszik tőlünk, ha nem vigyázunk rá!