„A legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára, és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára.” – jelentette ki Orbán Viktor november 26-án. Lehet, hogy senki sem tulajdonított volna ennek különösebb jelentőséget, ha előtte két nappal a magyar kormány nem ajánl fel Ukrajnának 187 millió eurós segélyt.

Az ügyre a koronát egy kiszivárogtatás tette fel, miszerint a magyar köztársasági elnök úton van Kijevbe. Novák Katalin találkozója Zelenszkijjel megdöbbentette a magyar emberek jelentős részét, s a konzervatív Facebook-látogatók is sorra követelték a lemondását. A felelősséget mindenki az elnöknőre hárította, nem kezdték firtatni, hogy Orbán egyetértése nélkül aligha kerülhetett volna rá sor. Legalábbis, egyelőre nem firtatják!

Az orosz sajtó azonnal reagált, mondván, hogy a magyar miniszterelnök az egyik háborús fél, Ukrajna oldalán beszállt a háborúba. Akár legyinthetnénk is rá, kit érdekel, hogy mit írnak Moszkvában. De az ügy nem ilyen egyszerű. Orbán és Magyarország ma tekintélynek örvend Oroszországban és Belaruszban is. A magyar miniszterelnököt nem csak Putyin és Lukasenko becsüli, de a két nép is. Kevesen mernek ma harcolni a függetlenségükért, még kevesebben mernek nemet mondani Amerika és az EU felfuvalkodott vezetőinek. Az orosz és a belarusz nép rokonszenve jól jöhet még, kár elkótyavetyélni!

De térjünk vissza a szuverén Ukrajnára! Kezdjük azzal, hogy Magyarország Európa közepén van. Tengerünk nincs, így körbe vagyunk zárva más államokkal. A tenger utat jelent a világba, szabadabb mozgást, levegőt. Nem véletlen, hogy a nyugat éppen a picinyke Montenegrót tuszkolta be a NATO-ba, noha ezzel semmit sem nyert, kivéve azt, hogy Szerbiát elvágta az Adriai-tengertől.

A tenger jelentőségét a magyar kormány is érti. Nem véletlen, hogy kikötőt és logisztikai bázist létesítettünk Triesztben. Ha már nem lehet tengerünk, legalább a tengerentúlra exportáló magyar vállalatok útja legyen egyszerűbb.

Szerbia is némi kiutat jelent a világba. Annak idején Kossuth Lajos, sőt Andrássy Gyula is dél felé menekült, mert akkor arra volt a kiút. Akkoriban még a Balkán a törökök kezén volt.

Ma azonban nagyon úgy néz ki, hogy a független és semleges Szerbia napjai meg vannak számlálva.

Trianon nem csak azért volt sorscsapás, mert elvették a területünk nagy részét. Bezártak bennünket a nyugatbarát államok gyűrűjébe. Ausztria jelentett némi ablakot a világba. 1938-ban azonban Hitler megszállta Ausztriát, így Hegyeshalomnál már nem Ausztria kezdődött, hanem a Német Birodalom. A többit, ugye tudjuk?

Magyarország számára létfontosságú, hogy ne legyen elzárva. Erre ma egy megoldás van: közös határ Oroszországgal. A közös határ leegyszerűsítené a bejutást az orosz piacokra. Nem lenne gond a kőolaj- és földgáz szállítással sem.  A közös határ még hatékonyabb csatlakozást jelent Kína óriási együttműködési programjához, az új Selyemúthoz. Szorosabbá válhatna Magyarország és a Sanghaji Együttműködés országai közötti együttműködés. Mindez alternatívát jelent arra, hogy miként szabaduljunk meg a nyugat-európai integráció politikai és gazdasági terheitől, mielőtt még mi is velük együtt pusztulnánk.

Együttműködni olyanokkal lehet, akiknek hasonlóak az érdekeik. Ki érdekelt ma az EU-ban a nemzeti kisebbségek sorsának rendezésében? Senki! Oroszország viszont érdekelt, hiszen jelentős orosz népesség él Európa több országában.

Ki érdekelt ma az EU-ban a trianoni igazságtalanságok eltörlésében? Senki! Ha bármelyik magyar kormány bármit is szeretne ezen a téren változtatni, csak Oroszországra számíthat.

Mindehhez persze realistának vagy legalább pragmatikusnak kell lenni. Ha tetszik, ha nem, jelenleg nem orosz megszállás fenyeget bennünket, hanem sokkal inkább a NATO-é, nem Oroszország akarja előírni, hogy miként éljünk, hanem állítólagos nyugati barátaink.

De tételezzük fel, hogy a szuverén Ukrajna megmarad! Milyen Ukrajna? Ha Zelenszkij győz, Ukrajna így vagy úgy, de amerikai, nyugati bábállam lesz. Akkor viszont viszlát magyar kisebbség, viszlát Kárpátalja! Hogy stílusos legyek: До побачення, Угорці Закарпаття!

Szuverén Ukrajna persze megszülethet a mai realitások figyelembevételével is. Realitás az, hogy a Donbasz mindig is „Oroszország szíve” volt, a Krímről nem is beszélve. Realitás az is, hogy Kárpátalja és Nyugat-Ukrajna vegyes nemzetiségű lakosainak életét is másként kellene elrendezni. Lehetne, de vajon a liberális nyugat, élén Amerikával kész-e erre? És kész-e erre a kelet-európai uralomra vágyó lengyel elit?

A világban most nagy dolgok dőlnek el.  Nem lehet érdekünk egy olyan világ, ahol Amerika uralkodik. Nem akarhatunk olyan világban élni, ahol nem szent a család, a nemzet, ahol az abnormálist tekintik normálisnak.  Lehet engedményt tenni a nyugatnak, kényszer alatt vagy saját számítás alapján, de a nyugatot ez nem hatja meg. A kiutakat kell keresni, az ablakot egy új világba.

Kell-e nekünk szuverén Ukrajna? Döntsék el Önök!