A szocialista kor utánozhatatlan humoristája, Hofi Géza az úriszabók példáján tanította nekünk a politika nagy igazságát: „ha elszabtuk, hát elszabtuk, utólag már szabhatjuk.”

Lám, milyen a világ, három évtizeddel a rendszerváltás után megint halljuk a régi nótát. Na persze nem ilyen vulgáris szókimondással. Az ilyesfajta, őszinteséggel felérő nyíltság távol áll a politikai elittől. Szépen, cizelláltan, az egyszerű állampolgárok számára elérhetetlen nagypolitikai összefüggésekbe burkolva mondják ki, hogy a rendszerváltás nem úgy sikerült, mint ahogyan gondolták. Magyarán, elszabták!

Lázár János építési és közlekedési miniszter úr például meghirdette „a magyar alapanyag, magyar szaktudás, magyar munka és magyar profit” programot. Remek, öröm hallani! De rádöbbent, hogy egyebek között speciel nincs magyar cementgyár.  Cementet persze gyártanak, de azok nem magyarok.  Miniszter úr sajnálatos módon itt megállt. Ha nem áll meg, ujjal kellett volna mutogatnia rendszerváltó elődeire, akik eladták a magyar cementipart. Most már azt is tudjuk, hogy a piaci értékük 30-50 százalékáért.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter úr magyar hadipart gründol, de ő se meri kimondani, hogy volt egyszer magyar hadiipar. A szocializmus idején húsz hadipari termelést végző vállalat volt, 30 ezer embernek adtak munkát. A termékeik háromnegyede exportra ment.  Miért is kellett szétverni? Csak nem azért, mert a szocializmus szülte őket?

Nagy István agrárminiszter úr büszkén hirdeti, hogy a magyar föld akár húsz millió ember ellátására is képes. Ehhez persze minimum az kellene, hogy legyenek magyar cukorgyárak és a kiskereskedelem magyar kézben legyen. De nem így van, és ezért megint csak azt kell, mondanunk, hogy amit a rendszerváltók elszabtak, azt utólag már szabhatjuk.

A rendszerváltást lehetett volna jobban csinálni. Nagyjából ez mai elit üzenete a rendszerváltóknak. Uraim, sántít ez az üzenet!  Az urak egy része akkor is a politikában volt, és pontosan tudják, hogy a rendszerváltást importáltuk.

A nyugat, az USA és Németország műve, amihez felhasználták a magyar ellenzéki erőket, az MDF-től kezdve az SzDSz-en át a Fideszig. Az amerikaiak voltak azok, akik Grósz Károly, majd Németh Miklós kormányával „lekártyázták” a hatalomátadást, vagy ahogyan akkor hívták, a békés rendszerváltást.

A rendszerváltóknak úgy kellett a külföldi támogatás, mint egy falat kenyér. Nyilván tudták, hogy a hatalomra jutásért, az új elit biztonságért fizetni kell. A külföldi segítségnek ára van. Milliárdosnak lenni, tovább gazdagodni és végre uralkodni, úgy tűnik, hogy bármit megért nekik. Senki sem gondolt akkor nemzetre, hazára, népre, a hatalomba akartak jutni. Nem számított az ár, kerül, amibe kerül!

A rendszerváltó elit a magyar mezőgazdasággal, a magyar nemzeti iparral, a magyar piaccal, a magyar gazdasági és politikai függetlenség részleges eladásával és feladásával fizetett.  

A felelősöket név szerint lehet tudni. Önök is ismerik őket. Itt éltek, itt élnek közöttünk. Négyévente a választásokon nem egy párt, és nem kettő előhozakodik az ötlettel, hogy itt az ideje az „elszámoltatásnak”. A radikálisabbja igyekszik eladni magát, mint a „rendszerváltás áldozatainak védelmezőjét.” Aztán minden marad a régiben. Három évtized alatt senkit sem számoltattak el, senkit sem vontak felelősségre.

De ne is várjuk! Ne legyünk naivok! Ez a kapitalizmus! A rendszerváltók a dolgozó nép hatalma helyett a tőke, a pénz, a gazdagok hatalmát akarták és meg is csinálták. A mai utódok sohasem fogják megkérdőjelezni elődeik tetteit. Ha nincs rendszerváltás, akkor ma nincs se Fidesz-kormány, se liberális ellenzék. Ilyen egyszerű!

De vajon tényleg végleg elszabtuk? Nem lehet változtatni? A Munkáspárt mindig is úgy gondolta, hogy lehetne, sőt kellene! Őszintén ki kellene mondani, hogy a szocializmusban nem volt minden rossz. Szóhoz kellene engedni azokat is, akik értéket látnak a múltban.

Ha valami még maradt a múltból, ne romboljuk le!  A szocializmus egészségügyi rendszerének maradványai nélkül a kormány alighanem belebukott volna a covidba. Nagy hiba a rendszer teljes piacosítása.  Az ingyenes oktatási rendszer is sokkal több tehetséget adott a hazának, mint a mai pénzorientált rendszer. Nem járunk jól, ha az oktatást átadjuk a piacnak.

És még valami! Tudjuk, hogy a tőkés rendszerben nem lehet társadalmi igazságot teremteni, mert a hatalom a pénzeseké. De a mostani háborús világban nem marad meg a belső béke, ha a gazdagok nem osztoznak a terhekben. Vegyék komolyan, amit a Munkáspárt hirdet: adóztassák meg a milliárdosokat!