fbpx

Balszemmel

Az önkormányzat szolgálja az embereket!

Az önkormányzat szolgálja az embereket!

Ismeri Ön a polgármesterét? Már úgy értem, hogy a nem a televízióból vagy a botrányrovatokból, hanem úgy, szemtől-szembe, élőben?

Ismeri Ön az önkormányzati képviselőjét? Szokott találkozni vele? Felhívta már Önt telefonon? Nem a választások előtti automata hívásokra gondolok, hanem olyan „hogy van, miben segíthetek” hívásra.

Mit kapott Ön a polgármesterétől vagy a képviselőjétől 2019 óta? Lakást, segélyt, tűzifát, munkát, mit? Esetleg semmit?

Csak azért kíváncsiskodok, mert június 9-én megint választunk. Több mint háromezer polgármestert és mintegy 17 ezer képviselőt.  Durván erre a húszezer emberre bízzuk a sorsunkat. Illetve, álljon meg a menet, mit is bízunk rájuk? A sorsunkat biztos nem, de talán ügyes-bajos dolgainkat, a környezetünk alakítását igen. De azt mindenképpen várjuk, hogy ne nehezítsék életünket, hanem segítsék.

Szóval jó lenne, ha ezúttal nem utólag világosodnánk meg, nem utólag lennénk okosok, nem utólag szitkozódnánk, hanem most olyan embereket választanánk meg, akikre rá merjük bízni életünk egy részét.

Mit várunk ettől a húsz ezer embertől?

Az önkormányzati tisztség ne munka, ne foglalkozás legyen, hanem szolgálat, a nép, az emberek szolgálata. Végül is nem mi szolgáljuk a polgármestereket és képviselőket, hanem ők szolgálnak bennünket. Ráadásul mi még fizetünk is érte, hiszen az önkormányzati illetményeket is a mi adónkból rakják össze.

A polgármester, a képviselő élete legyen átlátható. Aki a köz bizalmát igényli, legyen tiszta, makulátlan ember! Az önkormányzatokból ki kell irtani kell a csalást, a korrupciót, de még a mellébeszélést is.

Az önkormányzat segítsen bennünket. Különösen segítsen azoknak, akik más módon nem tudják megoldani a gondjaikat.

Segítse a fiatalt abban, hogy kiköltözhessen a mamahotelből és önálló életet kezdhessen. Az állami programok széleskörűek, de nem mindenkit fognak át.

Bérlakások kellenének olcsó bérleti díjjal! Miért nem fognak össze a budapesti kerületek vagy egy járás városai és miért nem építenek közösen szociális bérlakásokat?

Adjanak érdemi jogi segítséget az időseknek, akiket a rokonok vagy a szélhámosok ki akarnak túrni a lakásukból! Gyakran a rokon és a szélhámos ugyanaz.

Gondoljanak azokra, akik nem tudnak a bevásárlóközpontokba menni, mert nincs autójuk, vagy nem tudnak felülni a buszra! Segítsék, hogy több kisüzlet legyen elérhető távolságban!

Az önkormányzat mellett állítsanak fel automatákat, ahonnan az emberek az üzletek bezárása után is megvehetik a legszükségesebb élelmiszereket!

A polgármester, a képviselő ne fogadóórákat tartson havonta egyszer-kétszer, szigorú előzetes bejelentkezéssel, hanem éljen közöttünk! Találkozhassunk velük az utcán! Ne a közmeghallgatás jelentse a demokráciát, hanem a mindennapos együttlét!

Az önkormányzatokon legyen éjjel-nappal ügyelet! A gondok, a bajok nem várnak a munkaidőre, az állampolgár bármikor segítségre szorulhat.

Ne legyenek kis ügyek és nagy ügyek! Minden ügy fontos annak, akit érint. Az emberek megoldást várnak, de legalább hasznos tanácsot, nem kioktatást, aktatologatást.

Az önkormányzat tartson rendet! Legyen tiszta a falu, a város! A „tiszta udvar, rendes ház” legyen nemzeti program! Sőt, fejlesszük tovább! Hirdessük meg a „tiszta utca, rendes város” programot!

Az önkormányzati emberek ne a globális klímaváltozásról szónokoljanak, hanem hozzák vissza a településekre a virágot, telepítsenek fákat, bokrokat! Építsenek közparkokat a köznek, azaz nekünk!

Az önkormányzat ne akarjon „nagypolitizálni”, ne akarjon a kormánnyal vitatkozni, a kormánnyal hadakozni! Ne panaszkodjon, ne másokat szidjon, hanem oldja meg a feladatait!

De ne csak követeljünk az önkormányzatoktól! Adni is kell nekik! Az államnak segítenie kell a helyi feladatok megoldását függetlenül attól, hogy a településen kormánypárti vagy ellenzéki erők vannak többségben.

A Józsefvárosban van a lakásom. Tudom, hogy ki a polgármester, de nem ismerem. De nem fogok rá szavazni, mert látom, hogy mivé lett a liberális kormányzás alatt a kerület, ahol felnőttem.

Nem szavaznék a jelenlegi fővárosi polgármesterre se. Nem, hogy újabb öt évet nem adnék neki, egy percet sem! Ellenzéki várrá tette a várost, ahol a liberálisok érdekei előbbre valók, mint az emberek napi gondjai.

Vannak persze jó polgármesterek. Borsodbótán Gulyás János polgármestert mindenki ismeri a faluban, emberemlékezet óta ő vezeti a települést, és bízunk benne, hogy így lesz a következő ciklusban is. Ő a mi jelöltünk, mint azok is, akik Budapest több kerületében és több megyei jogú városban elindulnak az Önök bizalmáért. Támogassák őket!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET