Tudja valaki, hogy mit jelent európainak lenni? Pár éve rendeztek egy vitát az „európai értékekről”. Engem is meghívtak. Nyilván azt akarták demonstrálni, hogy a munkáspárti értékek nem európaiak, de nem így sült el a dolog.

Nem tudom, hogy mi az európai érték, mondtam, de szerintem ide tartozik egymás megbecsülése, a tisztelet, a tolerancia, a tudás megbecsülése, a béke védelme, meg hasonlók, ami a sok fehér között európaivá tesz valakit, már, ha tudják, mire gondolok.

Schiffer András nem borult a nyakamba, de osztotta ezt a megközelítést. Minden nagyon szépen, mondhatni, európai módon ment, egészen addig, amig jó félórás késéssel megjelent Gulyás Márton. A késését még lehetett tolerálni, de a magánszámát már nem. Közölte: ő nem ül Thürmer Gyula mellé. Mert, hogy ő európai.

Hasonló érzésem volt a héten, amikor az EP-vitát néztem.  Az EP mai vezetői szerint csak az európai, aki elfogadja az ő nézeteiket. Konkrétan az, aki liberális, aki migráns- és LMBTQ-barát, de látványosan utálja az oroszokat és a kínaiakat.

Ezek szerint Orbán Viktor nem európai. Ilyenek mellé nem ül egy liberális Kulturmensch. Még szerencse, hogy a magyar miniszterelnök székét nem vették el.

A magyar miniszterelnök a valóságról beszélt. Európa soha nem volt ilyen tragikus helyzetben.  A tét már nem az, hogy lesz-e gazdasági fejlődés. A tét a létezésünk. Ha nem változtatunk, pár évtized és úgy fognak mutogatni bennünket, mint manapság Pápua Új-Guineán a skanzenekben a min, mendek, csimbu, kukukuku és más őslakosokat. Egy kis szerencsével bekerülünk a liberális világállam néprajzi múzeumúba.

Az EP vezetői és képviselői, tisztelet a kivételnek, nem törődtek a magyar miniszterelnök szókimondó értékelésével. Persze, nekik nincs miért izgulniuk. Havi 10 ezer eurós fizetés mellett nincs kenyérgondjuk, nem éheznek, nem szomjaznak, van hol lakniuk.

Izgulni azért sem kell nekik, mert az EP előtti téren ritkán vannak tüntető tömegek. De, aki tüntet is, nem az ő uralmukat, nem a kapitalizmust akarja megdönteni, hanem más politikát kicsikarni a képviselőkből. Szóval, izgulni nem kell, legalábbis egyelőre.

Orbán Viktor tisztességgel helyt állt. Nyugodtan, európai módon védte Magyarország igazát.  Ne legyen illúziónk! Az EP-arisztokrácia ugyan személy szerint rá, a magyar kormányfőre lőtt, de a lövés mindannyiunknak szólt. Hogy jön ahhoz egy tízmilliós keleti népség, hogy megkérdőjelezze a nagyok igazságát? Nehogy már a befőtt tegye el a nagymamát! Hova jutnánk így?

A második világháború után Európa-szerte üldözték a kollaboránsokat. Tudják, azokat, akik a német-fasiszta megszállókkal együttműködtek. De a kollaboráns túlélő fajta, tele van velük az EP is. Dobrev Klára, Magyar Péter nem okoztak csalódást az EP vezetőinek. Szidták a magyar miniszterelnököt, mit sem törődve a tényekkel, de azzal sem, hogy mi lesz Magyarország sorsa.

Az EP-választás előtt erős volt a remény, hogy a konzervatív erők legyőzik a liberálisokat, és elkezdődhet egy új európai időszámítás. Nem ez történt! A konzervatívok, a patrióták megerősödtek, de Brüsszelt nem tudták elfoglalni.

Az új Európai Bizottság tele lesz olyanokkal, akik liberális Európát akarnak. Uralkodjanak a bankok, számoljuk fel a tőke előtti akadályokat! Egyetlen egy mérce maradjon, az, ami a tőkének hasznot húz. Minden mást irtani, pusztítani kell!

Európa tőkeellenes erői, mert ilyenek is vannak, nem tudtak érdemben beleszólni az EP-választásokba.

Van, ahol a kapitalizmust már sokan szidják, sokan mondják, hogy a kapitalizmus bajait nem lehet kapitalizmussal gyógyítani. De nem mernek tovább menni, a szocializmus felé.

Van, ahol az antikapitalista erők behódolnak a tőkének. Ezt tették a francia kommunisták is, mérhetetlen kárt okozva a lassan erősödő antikapitalista erőknek.

A magyar kormány ebben a felemás helyzetben lavírozik.  Olyan EU-ról álmodik, ahol erős nemzeti tőkékre erős nemzetek épülnek és a nemzetek egyenlő jogokkal szólhatnak bele a döntésekbe. Szerény véleményem szerint ilyen EU sohasem volt, és sohasem lesz.

A lavírozási politika része az is, hogy egyszerre sürgetik a nemzetek megerősítését, és nemzetek feletti intézmények létrehozását. Az európai hadsereg, az európai hadiipar nem erős nemzetek szövetsége, hanem az európai nagytőke uralma a honvédelem terén.

Európa valójában már háborúban áll. A háborút a békepártiak nem tudják megállítani, a háborúpártiak pedig a háborúban és a hadiipari profitban látják a tőkés válság leküzdésének fő eszközét.

Lehet, hogy Európa megújulásához a döntő lökés nem belülről fog érkezni? Lehet, hogy a kulcs nem az EU urainak kezében van? Lehet, hogy a csata ismét a keleti fronton dől el?

Oroszország átütő győzelme nemcsak a nacionalista-fasiszta erők uralmát számolná fel Ukrajnában, hanem – akarjuk-e vagy sem – megváltoztatná az erőviszonyokat és objektíve utat nyithatna Európa megújulása felé.