Nagy-Britannia bent marad az EU-ban, de kimarad az EU-integráció másokra kötelező folyamatából, azaz nem vezeti be az eurót, nem lesz részese a pénzügyi és egyéb integrációknak. A britek alapvetően négy, de szükség esetén akár hét éven át is korlátozhatják az EU-ból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. Nagyjából ezt izzatták ki magukból az Európai Unió vezetői legutóbbi csúcstalálkozójukon.

Az EU a tőke szüleménye

Az Európai Unió az európai tőke szüleménye. 1945-ben, a második világháború végén rádöbbentek néhány dologra. Az egyik az volt, hogy valamit kell kezdeni a két legnagyobb országgal, Németországgal és Franciaországgal, mivel rendszeresen háborúznak egymással, és ezzel Európát is háborúba sodorják. Így volt 1914-ben és 1939-ben is. A háborúk végén pedig mások nevettek. A két világháború abszolút nyertese az amerikai tőke lett. Európa lerongyolódott, az USA pedig meghízott a háborúkon.
De a háborúknak volt még egy következménye. 1917-ben az orosz forradalom megszülte a szocialista Szovjetuniót, az 1945 utáni népi forradalmak pedig Kelet-Európában vezettek el a szocializmushoz. Az európai tőke súlyos veszteséget szenvedett el.
Világos volt a feladat: olyan rendszert kell létrehozni, amely egyensúly teremt a német és a francia tőke között, és ellenőrzött keretek közé teszi a konfliktusaikat. A német és a francia tőke ily módon úgy szerezte meg fokozatosan egész Nyugat-Európa piacát, hogy nem kellett háborúznia.
A német-francia tőke uralmának csúcsa a közös valuta, az euró bevezetése volt.
A közös pénz mögött – eltérően a nemzeti valutáktól – nem az egyes országok gazdasága állt, hanem döntően a német és a francia. A közös valuta így elindította
a politikai és katonai integrációt is, amire nem biztos, hogy az európai országok normális esetben vállalkoztak volna.
A válságok a német-francia vezetésű EU-t sem kerülték el. Az európai tőke a válság levezetésére a klasszikus módszert alkalmazta, azaz új piacokat, új országokat szippantott be az EU-ba.  Előbb szinte egész Nyugat-Európát, majd 2000 után a kelet-európaiak jelentős részét.
A 2008-as válság keményebb diónak bizonyult. Új piacként Ukrajna, Belarusz, a Balkán jöhetett szóba.
Az első kettő esetében az európai tőke az orosz tőkébe ütközött, amely ezeket az országokat saját piacának tekintette. A balkáni országokban a szegénység, az elmaradottság állította meg a nyugati tőkét. Ukrajna és Belarusz esetében az európai, amerikai és az orosz tőke szembenállása fegyveres konfliktushoz vezetett, s nem kizárt az európai háború.
Ebben a helyzetben a német tőke más módszert talált ki: az expanzív terjeszkedés mellett az intenzív utat kell választani, azaz egyre több mindent integrálni. Közös valuta, közös bankpolitika, közös tervezés, s lassanként EU helyett Európai Egyesült Államok.
A 2008-as válságból a német tőke jött ki legjobban. Ezzel a német tőke és Németország lett az EU meghatározó tényezője, háttérbe szorítva a franciákat. A német tőke uralma azonban sok mindenkinek nem volt ínyére. Nem tetszett a briteknek, akik mindig is távolabb tartották magukat a szoros integrációtól. Nem tetszett a déli országoknak, amelyek súlyos válságokkal kerültek szembe odahaza. Nem tetszett a kelet-európaiaknak sem, akik több beleszólást és főleg több pénzt akartak az EU-tól.

Ki uralja Európát?

Merkel kancellár bízott saját képességeiben, és úgy gondolta, hogy a konfliktusok rendezhetőek. A britekkel elkezdtek tárgyalni. A délieknek több beleszólást adtak, az olasz Federica Morgherini lett például az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, azaz külügyminisztere. A kelet-európaiak több pénzt kaptak az új EU-költségvetésből. Meg is osztották őket.
A lengyel Donald Tusk EU-kedvenc, majd az Európai Tanács elnöke lett, a magyar Orbánra pedig megpróbálták ráuszítani a többieket.
Merkel receptje nem vált be. Egyrészt, az USA választás elé állította az EU-t. Vagy jön az USA-val és összekapcsolják az amerikai és a nyugat-európai gazdaságot a transzatlanti partnerségben (TTIP), vagy az USA haragjára számíthatnak. Merkel válasza a „se ellene, se mellette” volt, amit nem sokáig tartható. Másrészt, a válság több országban, így Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban tömeges sztrájkokhoz, kormányok bukásához vezetett, veszélybe került a kapitalista rendszer több eleme. Harmadrészt, Keleten több országban, így Magyarországon, Lengyelországban, Horvátországban kiéleződött a belső helyzet. A keleti tőke megijedt, hogy veszélybe kerülhet a kapitalista rendszer.
Merkel uralkodására nagy csapást mért a menekültügy. Könnyen lehet, hogy ez az utolsó csepp a pohárban. Merkel beengedte a menekülteket, ezzel megoldhatatlan helyzet elé állított egy sor EU-országot. Szövetséges országok ugrottak egymás torkának, megnehezítve a megegyezést az EU jövőjéről.

A kelet-európai tőke helyet kér magának

1990 óta a kelet-európai tőkés erői megerősödtek. A kapitalizmus stabilizálódott. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy a lengyel vagy éppenséggel a magyar tőkének új külső piacokra van szükség. A Fidesz-kormány ezért indította el a keleti nyitást, ezért ad 50 milliárdot a vajdasági magyar vállalkozók támogatására. Az OTP,
a MOL, a Richter és más nagyvállalatok bankokat, olajtársaságokat, cégeket vásárolnak a Balkánon, Oroszországban és másutt.
Az új EU-tagok tőkés köreinek helyzetét nehezíti, hogy a német tőke jelentős erőforrásokat visz ki az új EU-tagországokból. A külföldi tőke csak akkor jön, ha a fogadó állam jelentős pénzzel támogatja a munkahelyteremtést, a multik igényei szerint épít utakat, vasutakat. A német tőke felszívja a magyar munkaerő egy részét is, hiszen sokan dolgoznak Németországban.
Az EU mostani oroszellenes politikája komoly károkat okoz ezeknek a gazdaságoknak.
Az új EU-tagok egy része kezdett egymáshoz közeledni. A magyar-szlovák viszonyban félretették a nagy történelmi vitákat, és a menekültügyben a legszorosabb együttműködés valósul meg. Fico politikája szociáldemokrata festékkel leöntve, de nagyjából ugyanúgy próbál úrrá lenni a gondokon, mint az Orbán-kormány. A lengyel Szydlo-kormány pedig ugyanazt a nemhagyományos politikát folytatja, mint az Orbán-kormány. A V4 megélénkülése, a nagy távlati tervek meghirdetése jelezte, hogy a kelet-európai tőkés körök jobban bele akarnak szólni az EU ügyeibe. Mindenki leteszi a nagyesküt az EU mellett, de látszik, hogy keresik a nemzeti megoldást arra
az esetre, ha az európai ház falai omladozni küzdenének.

„Máma már nem hasad tovább”?

A mostani EU-csúcs csak egy állomás volt, és semmiképpen sem végső megoldás. Jönnek a választások Németországban, Franciaországban. Nem beszélve az USA-ról, amely szeretné maga alá rendelni Európát. S főleg, ne feledkezzünk meg Európa dolgozóiról! Görögországban újra elindult a harc. A harc görög és az európai tőke összeesküvése, az újabb megszorítások, a kapitalizmus, az Európai Unió ellen. Szóval, kérdéses, hogy nem bomlik-e tovább az EU. József Attilával szólva, „máma már nem hasad tovább.” Tényleg nem?