Nagyszerű megemlékezést tartottunk Szolnokon, Trianon napján. Hívtuk a sajtót, de nem jöttek. Pedig új gondolatokat mondtunk. Olyanokat, amelyeket ma, Magyarországon rajtunk kívül senki sem mond. És ennek ellenére egyetlen újságírót sem küldtek a szerkesztőségeik.

Persze negyedszázad elteltével illik tudni, hogy kapitalizmus van. A tőkéé a hatalom, övé a pénz, és a sajtó is. Nem vagyunk naivok, tudjuk. Legfeljebb elcsodálkozunk. Mit is vetnek folyton-folyvást a szocializmus szemére? Azt, hogy az emberek nem voltak szabadok, nem volt szabad sajtó sem. Nem lehetett akármit leírni, kinyomtatni. Mit ígértek a rendszerváltók 1989 előtt? Hatalomra jutunk, és szabaddá tesszük a sajtót!

Divat volt Kossuth Lajost idézni: „Vegyenek el mindent, csak szabad sajtót adjanak, s nemzetem szabadsága, boldogsága fölött kétségbe nem esem; vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Út közép itt nincs!”

Nos, hol a megígért sajtószabadság? Vagy megváltozott minden? Igen, megváltozott minden. A polgári értelmiség a szocializmus éveiben mindenki számára követelte a sajtó szabadságát. De 1989-90 után egycsapásra minden megváltozik. A sajtó szabadsága már csak a hatalom új birtokosaira vonatkozik. A hatalom pedig a tőkésosztály kezébe kerül, létrejön a kapitalizmus. A tőkés rend el kezdi önmagát védeni. Önmagát védeni mindennel szemben, ami támadja vagy akárcsak megkérdőjelezi hatalmát.

A 21. századi tőkés már okos, tanult a múltból. Nem kell cenzúra, nem kellenek tiltások, mint egykor.  Elég, ha egész egyszerűen elhallgatjuk az ellenséget, az osztályellenséget. Mondjon bármit is a Munkáspárt, nem beszélünk róla, nem mutatjuk a televízióban! – mondják a tőkés média irányítói. Akit nem látnak a televízióban, az nincs is! Egyszerű, mint a pofon.

De, hogy ne érje szó a ház elejét, néha engedni kell a Munkáspártot is. Hadd beszéljenek május elsején! Adjunk valamit a Kádár-ünnepségről! Ne sokat, mert az megárt, de eleget ahhoz, hogy rájuk fogjuk: ők még mindig a múltban élnek.

Írjunk róluk rosszat! Írjuk meg, hogy a belarusz Lukasenkóval barátkoznak, meg a kommunista Kínával! Illetve az nem jó, mert már a fő tőkés Csányi is elment Belaruszba, Orbán pedig naponta parolázik a kínaiakkal. Írjuk meg, hogy Thürmer Kubában volt. De az sem nyerő, hiszen már Obama is elment, a pápáról nem is beszélve.

Egy a lényeg! Ne engedjük őket megszólalni a mi pályánkon. Ne engedjük őket a menekültügyről beszélni, pedig ugyanazt mondják, mint a kormány! Ne engedjük őket bírálni a rezsicsökkentést, a CSOK-ot, mert azok a mi szent teheneink! Engedjük néha, hogy szidják a szocikat, de azokat meg már lassan nem érdemes szidni, mert lassan nem lesznek.

A tőkések „sajtószabadsága” rabságot szült mindazoknak, akiknek nem tetszik a kapitalizmus. De nem csak nekik! Újságírók ezrei, a magyar értelmiség színe-java gondolta negyedszázada, hogy a rendszerváltás szellemi Kánaánt szül. Arról írunk majd, arról csinálunk majd filmet, tv-riportot, amiről csak akarunk. De vajon ez-e a valóság?

Az újságíró ma a gazdájától függ. S, szinte mindegy, hogy a gazda a kormány, egy külföldi cég vagy magyar vállalkozó. Az újságíró idejével, munkájával, és ami rosszabb, gondolataival a gazda rendelkezik. Nos, szabadság vagy rabság?

A sajtószabadságról persze nem csak mi beszélünk. Ezt követelik a liberálisok is. De ég és föld a különbség. Nekik nem az fáj, hogy mi, a dolgozó emberek képviselői nem jutunk szóhoz. Nekik az fáj, hogy az állami média nem az övéké, nem ők nyúlják le a közpénzeket.  Szavakban ők is szabadságot és szabad sajtót követelnek, de ez ne tévesszen meg bennünket!  Az nem a mi sajtószabadságunk.

A kapitalizmusban is van reform, és bizony nem ártana, ha a tőke urai megértenék, hogy senkinek sem jó, ha minden média-eszköz egy kézben van, s mindenütt ugyanazt halljuk. Nekünk, nézőknek, hallgatóknak, olvasóknak dög unalmas. A hatalom birtokosainak meg veszélyes. Nem ártana Kossuth szavait minden kormányzati ember laptopjára ráírni: „Nincs veszedelmesebb dolog, mint a kormányt s annak tagjait oly magas régióba helyeztetni, hogy oda a nép szabad szava fel ne juthasson.”

A tőkés rendszer sajtószabadsága a pénz szabadsága. Azé a média, akié a hatalom, azé a hatalom, akié a pénz. Szabadság annak jár, akinek pénze van. A sajtó igazi szabadságát a közösségi társadalom hozza el. Az a társadalom, amely nem a pénzről, hanem az emberről szól. Ahol a média a dolgozó emberekkel foglalkozik, a dolgozó emberekért, a többségért van. A tőkés társadalom sajtószabadsága rabságot szül, a közösségi társadalomé jogot, szabadságot, kiteljesülést fog teremteni.

Thürmer Gyula