fbpx

Cikkek

Ne tegyétek próbára a népet! Munkáspárti ünnepség Miskolcon

Miskolcon ünnepelte a Munkáspárt az idei augusztus 20-i nemzeti ünnepet. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetek Fülöp József Istvánné megyei elnök vezetésével gondosan készültek a rendezvényre. A rendezvényre eljött a Munkáspárt országos vezetésének több tagja, és szép számmal voltak Budapestről, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyéből is. Jelen volt Gulyás János, Borsodbóta munkáspárti polgármestere is.

Bővebben ->

Kajli Béla

A Magyar Munkáspárt Elnöksége

mély megrendüléssel tudatja, hogy életének 78. évében hosszantartó, súlyos betegség után elhunyt

Kajli Béla,

a Magyar Munkáspárt alapító tagja,

a párt Elnökségének tagja,

a Budapesti Pártszervezet elnöke.

A Munkáspárt Elnöksége részvétét fejezi az elhunyt családjának, barátainak, harcostársainak.

Temetéséről később intézkednek.

Töröljék el a teljesítmény volumen korlátot,  a GDP 10 százalékát az egészségügynek! A Munkáspárt nyilatkozata Semmelweis nap alkalmából

Töröljék el a teljesítmény volumen korlátot,

a GDP 10 százalékát az egészségügynek!

A Munkáspárt nyilatkozata Semmelweis nap alkalmából

 

Semmelweis nap alkalmából köszöntjük az egészségügyi dolgozókat, egészségügyi, gazdasági, műszaki szakembereket és a munkájukat segítő minden dolgozót. 

A Munkáspárt követeli, hogy a kormány törölje el a 2004-ben bevezetett teljesítményvolumen korlátot, és a jövő évi költségvetésben az egészségügy kapja meg a GDP 10 százalékát.

E két intézkedés lehetővé tenné, hogy Magyarországon az egészség, a gyógyulás ne a pénztől függjön és minden állampolgárnak joga legyen az egészséghez.

A GDP 10 százalékából színvonalas ellátás lenne finanszírozható, az intézmények állapota is megfelelő lenne, az egészségügyi dolgozók többet kereshetnének és megszűnhetne a munkaerő elvándorlás.  

Magyarország óriásit lépne előre a magas színvonalú, a mindenkori igényeket maximálisan kielégítő egészségügyi ellátás felé.

 

Budapest, 2020. június 30.

 

Magyar Munkáspárt Elnöksége

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET