A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma válaszolt Pompeo amerikai külügyminiszter március 25-i nyilatkozatára, amelyben a KNDK elleni szankciókra és nyomásgyakorlásra hívta fel a világot. „Pompeo meggondolatlan kijelentéseit hallva, elvesztettük érdekeltségünket a párbeszéd tudatos folytatására, és erősödik bennünk az elszántság, hogy megvalósítsuk fontos terveinket, amelyek arra irányulnak, hogy visszafizessük az USA-nak mindazt a félelmet nyugtalanságot és szenvedést, amelyet népünkre zúdítottak.” – hangzik a válaszban.  „Az USA-nak azonban világosan tudnia kell, hogy ránk nem lehet hatni se fenyegetéssel, se bűbájjal. Mi tovább járjuk a saját utunkat! Mi azt akarjuk, hogy az USA hagyjon békén bennünket! Ha az USA nem hagy bennünket békén, meg fogja bánni!”

A nyilatkozat teljes szövegét itt olvashatja:

A KNDK Külügyminisztériuma USA-KNDK-tárgyalásokért felelős új főosztályvezetőjének közleménye

A KNDK Külügyminisztériuma USA-KNDK-tárgyalásokért felelős új főosztályvezetője 2020. március 30-án az alábbi nyilatkozatot tette közzé:

A világban felmerül a kérdés, hogy a KNDK-USA-kapcsolatok miért vannak rossz állapotban, annak ellenére, hogy a KNDK és az USA csúcsvezetői között különleges személyes viszony van. Pompeo, az Egyesült Államok külügyminisztere most világos választ adott.

Március 25-én Pompeo – miután a G7 országok külügyminiszterei videokonferenciát tartottak az emberiség egészének biztonságát fenyegető koronavírus továbbterjedésének megakadályozásáról – sajtókonferenciáján teljesen oda nem illő nyilatkozatban a KNDK elleni szankciókra és nyomásgyakorlásra hívta fel a világot.

Az Egyesült Államok elnöke személyes levelet küldött a KNDK vezetésének, amely „őszinte segítségnyújtási tervet” fejez ki és szoros kapcsolatok fenntartására hív fel a koronavírus megállítása érdekébe. Ezzel szemben az Egyesült Államok külügyminisztere az elnökük akaratával ellentétes módon rágalmazza az országot, amellyel az Egyesült Államok elnöke jó együttműködést akar létesíteni.

Ez zavarba hoz bennünket annak megítélésében, hogy ki is az Egyesült Államok tényleges vezetője.

Van egy pont, amelyet szeretnék visszaigazolni Pompeo kijelentéséből. Ez pedig így szól: függetlenül attól, hogy milyen kitűnő és tartós viszony van a két ország legfelsőbb vezetői között, ez nem változtatja meg a KNDK-val szembeni ellenséges amerikai politikát és a tárgyalások felújítása, amelyet elsősorban az USA szorgalmazott, nem más, mint csalétek, mellyel arra próbáltak rábírni bennünket, hogy adjuk fel saját utunkat.

Gondolom, hogy az USA a sok évtizedes KNDK-USA-konfrontációk után ismer bennünket, de mégis úgy gondolják, hogy felülünk annak a csábításnak, amit a két ország csúcsvezetőinek agyonreklámozott személyes kapcsolata jelent, és feladjuk a saját utunkat.

Jobb, ha tudják, hogy mi világosan átlátunk az amerikai trükkökön, értjük az amerikai szándékokat kifejezni akaró hangokat.

Ha csak egy köhintésnyi hang jött a Fehér Házból, mi helyesen mértük be, hogy ki és miért köhintett. És nagyobb nehézségek nélkül rájöttünk arra is, hogy mi rejlik az amerikai politikacsinálók „trükkjei” mögött.

Mondhatni, hogy mi is, sőt a nemzetközi közösség is hozzászoktunk már az amerikai stílusú forgatókönyvekhez, amelyek arra irányulnak, hogy a csúcsvezetők közötti kapcsolatok hangsúlyozásával megkössék a kezünket és megakadályozzanak dolgokat, miután már más eszközük nem maradt arra, hogy megállítsanak és ellenőrizzenek bennünket.

Az USA-nak azonban világosan tudnia kell, hogy ránk nem lehet hatni se fenyegetéssel, se bűbájjal.

Az amerikai diplomácia vezetője semmi mást nem tudott kitalálni, csak azt, hogy a két csúcsvezető közötti jó kapcsolat hangoztatásával és a párbeszédre felszólító hamis propagandával a nemzetközi közösség előtt a „párbeszéd hívének” mutassa magát, és bennünket vádoljon azzal, hogy nem használjuk ki az időt.

Pompeo meggondolatlan kijelentései komolyan elhomályosítják a párbeszéd vízióját, melyet az USA elnöke vázolt fel azzal a céllal, hogy időt nyerjen és számára kedvező körülményeket teremtsen.

Pompeo meggondolatlan kijelentéséit hallva, elvesztettük érdekeltségünket a párbeszéd tudatos folytatására, és erősödik bennünket az elszántság, hogy megvalósítsuk fontos terveinket, amelyek arra irányulnak, hogy visszafizessük az USA-nak mindazt a félelmet nyugtalanságot és szenvedést, amelyet népünkre zúdítottak.

Az USA-nak, úgy tűnik, nincs se ereje, se stratégiája arra, hogy megállítsa ezt az ósdi politikát, ami ismét az összeomláshoz vezet.

Mi tovább járjuk a saját utunkat!
Mi azt akarjuk, hogy az USA hagyjon békén bennünket!
Ha az USA nem hagy bennünket békén, meg fogja bánni!