A Fidesz és az Európai Néppárt, illetve a magyar kormány és az EU közötti vitáknak nincs semmi közük 1848-49 forradalmához. Vagy talán mégis?

Bárhogyan is próbálják modern jelszavakkal elhomályosítani a problémát, az szembe jön. Látványosan és egyértelműen.

Vajon a kérdés nem ma is a magyar függetlenség és önállóság, mint annak idején? Vajon  nem jobb helyet keresünk-e ma is Európában, mint akkor?

1848 és 2021 tapasztalata kísértetiesen hasonló. A német orientáció, illetve a németeken keresztül való csatlakozás Európához, Magyarország számára kézenfekvő. De évszázadonként legalább egyszer felmerül a kérdés: valóban ez kell-e Magyarország boldogulásához?

1848 márciusában úgy tűnt, hogy megspórolható e kínos kérdés. Kossuth Batthyány kinevezett miniszterelnökkel úgy jön vissza Bécsből, hogy minden bizalma megvan az uralkodó iránt. A polgári megújulás előtt szabad az út. Másodlagosnak tűnik, hogy az uralkodó nem magyar, hanem osztrák.

Aztán pillanatok alatt kiderül, hogy a saját útját járó Magyarország nem fér bele az osztrák elképzelésekbe. Az osztrákoknak csak egy út elfogadható: a feltétlen hűség. Magyarország esetleg kapcsolódhat az európai fejlődéshez, de csak az osztrák orientáción keresztül.

A magyar arisztokrácia ezt elfogadná. 1848 tavaszán a hirtelen beszökkenő meleg miatt az első független magyar kormány vezetői gyakran nyitott ablak mellett üléseztek. A korabeli feljegyzések szerint kihallatszott a német szó. Gyakran előfordult, hogy a forradalom bonyolult rendelkezéseit németül kellett elmagyarázni a miniszterelnöknek. Batthyány, a magyar arisztokrata a némethez szokott.

A legnagyobb magyar, Széchenyi István lelki drámáját is az érti meg, aki tudja: Széchenyi szülőháza nem valahol a magyar Alföldön van, hanem Bécsben, a Herrengasse 5. szám alatt, egy nagyobb kőhajításnyira az osztrák császárok palotájától.

Kossuth érti meg, hogy Ausztria számára Magyarország sohasem lesz több, mint egy terület, amely megvásárolja a drága osztrák ipari termékeket és cserébe ellátja olcsó, de jó élelmiszerrel az osztrákokat. Egy tartomány, amely katonát ad a hadseregnek és munkáskezeket a gazdaságnak. Európa határa Bécsben van, az európai civilizáció megtestesítője Ausztria, punktum.

Kossuth megteszi a magyar történelem egyik legbátrabb lépését, szakít a Habsburg-házzal. A magyar függetlenség meghirdetése egyben külpolitikai orientációváltást jelent. A világ nem Ausztria.

A magyar reformkor nagyjait Anglia ihleti. Onnan jön be a modern bankrendszer, a balatoni hajózás, a lóverseny, de még az angolnak nevezett WC is.

Törökországhoz kötődünk történelmileg, ráadásul közel vannak, 1867-ig még Belgrád is a török szultáné. 1849 augusztusa után ők fogadják be Kossuthot is, Bemet is. Kossuth meglátja az angol, sőt amerikai orientáció lehetőségeit is.

Az orientációváltás kossuthi terve álom marad. A magyar uralkodó osztály nem érdekelt az osztrák-német orientációval való szakításban. 1867 és 1918 között az Osztrák-Magyar Monarchia rendszere tág teret ad a gyarapodáshoz, a fejlődéshez, és egyben ez jelenti a külső biztosítékot arra, hogy a magyar paraszt és munkás még véletlenül se emeljen kezet a tőkés-feudális rend uraira.

1920-ban Trianon az egész nemzetet gyalázza meg, de a pofont a magyar uralkodó osztály kapja. Fel kellene adni a hagyományos német elkötelezettséget, de nem merik, nem akarják megtenni. Oroszországtól, a forradalom rémétől jobban félnek, mint Hitler fasizmusától. A végeredmény ismert. Akárhogyan is szépítgessék a dolgot, Magyarország néhány évtized alatt két nagy háborút is elveszít.

Tegyük félre most a szocializmus négy évtizedét! Nem azért, mert rossz lett volna. Nem az volt! Jó volt, de alapvetően más volt. A gyár, a bank, a föld és a vele járó hatalom nem a tőkéseké volt, hanem a dolgozó embereké. Magyarország külgazdasági és külpolitikai téren olyan országokra orientálódott, amelyek nem kihasználni akarták Magyarországot, hanem a fejlődés egymást segítő útjait megtalálni.

De vajon megoldás-e ma a németek vezérelte Európa? Minden történelmi tapasztalatunk azt sugallja, hogy nem. A német tőke a pénz logikája miatt európai hatalmat akar. Éppen emiatt kerül konfliktusba Oroszországgal és most már Kínával is.

A német ambíciókat felerősíti a liberális erők globális támadása, amit Biden az amerikai politika alapelvévé tett. A magyar uralkodó osztály dilemma elé került. Nincs közvetlen választási kényszere, de tudja, hogy előbb utóbb előállhat olyan helyzet, amikor választani kell: teljes azonosulás a német orientációval és vagy radikális orientációváltás. A „kicsit oda-kicsit ide” politika sohasem volt hosszútávon sikeres. Most sem lenne az.

Úgyhogy, nem ártana új partnerek, új szövetségesek után nézni. Amerika, mint a tavalyi alma, kívül még mosolyog, de belül rothad. Oroszország nem adja meg magát, kár erre spekulálni. Európa kínlódik a válsággal és a járvánnyal, Kína és sok más ország megoldotta. A technikai és tudományos haladást már nem Németország testesíti meg, hanem Kína.

Az évszázad döntése előtt állunk. Kikerülni nem lehet. Dönteni kell, ma vagy holnap, de dönteni.

Thürmer Gyula