fbpx

Mi - Ti

Belarusz: elfogadták a módosított alkotmányt

Február 27-én Belaruszban népszavazást tartottak az alkotmány módosításáról. A választól 78,63 százaléka vett részt. Az előzetes adatok alapján elmondható, hogy a részvevők 65,16 százaléka megszavazta az alkotmány módosítását és 10,07 százalék volt ellene. 2019-ben a belarusz ellenzék és nyugati támogatóik nem ismerték el Lukasenko elnök győzelmét a választásokon, és összehangolt támadásokkal megkísérelték megdönteni. A belarusz társadalom zöme kiállt Belarusz függetlensége mellett és támogatta Lukasenko erőfeszítéseit a helyzet rendezésére. A módosított alkotmány e folyamat fontos része. Gratulálunk a belarusz nép döntéséhez.

Kína: a szankciók értelmetlenek és károsak

A NATO 1990 óta ötször vett fel új tagállamokat, ideje figyelembe venni a jogos orosz biztonsági érdekeket –közölte Vang Ji kínai külügyminiszter Annalena Baerbock német külügyminiszterrel. Kína szerint a szankciók semmi jóra nem vezetnek, csak új problémákat szülnek. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem Oroszország ellen kell fellépnie, hanem a békés, tárgyalásos rendezést kell elősegítenie.

Húsz éves a nemzeti népbutítási központ

Nem ez a neve, de ez a feladata: elhazudni a múltat, butítani és a mai tőkés rendszer hűséges kiszolgálóivá tenni az embereket. A múzeum egy alapvető hazugságra épül. Azt állítják, hogy a fasizmus és a kommunizmus ugyanaz. Nem ugyanaz! A fasizmus a tőke kegyetlen fegyvere a kapitalizmus megmentésére. A szocializmus, a kommunizmus egy jobb társadalom, ahol nem a pénz az úr, hanem az ember. A tőke nem akar ilyen társadalmat. A fasizmus sok millió ember halálát jelenti. A kommunizmusnak egy ellensége van: a tőke, a pénz. Sajnálatos, hogy az Orbán-kormány felkarolta a primitív antikommunizmust. Nem érti, hogy az, aki a kommunistákat üldözi, valójában a fasisztákat segíti.

Kína: Oroszország legitim biztonsági igényeit tiszteletben kell tartani és a megfelelő módon érvényesíteni

Vang Ji kínai külügyminiszter kifejtette Kína álláspontját a háború ügyében. Egy: Kína tiszteletben tartja minden állam szuverenitását és területi integritását. Kettő: Kína a közös, átfogó, közösen garantált biztonsági rendszer híve. A biztonságot nem lehet mások rovására megteremteni. Oroszország legitim biztonsági igényeit tiszteletben kell tartani és a megfelelő módon érvényesíteni. Három: Kína nem örül a jelenlegi ukrajnai eseményeknek. Négy: Kína támogatja a diplomáciai erőfeszítéseket. Üdvözli a közvetlen orosz-ukrán tárgyalásokat. Öt: az ENSZ Biztonsági Tanácsa játsszon konstruktív szerepet és ne olajat öntsön a tűzre.

A szerbeknek van eszük

Szerbia nem csatlakozik az Oroszország elleni szankciókhoz, ez sem politikai, sem gazdasági szempontból nem elemi érdeke az országnak – jelentette ki Aleksandar Vučić szerb elnök. Szerbia lemondott minden külföldi részvétellel való hadgyakorlatot. Szerbia katonai semlegességet vállal. Vučić tudja, hogy a nyugattól eddig csak ígéreteket kaptak, Oroszország és Kína viszont mindenben segíti. Április 3-án Szerbiában is választások lesznek. Vučić nyerni akar.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET