fbpx

Mi - Ti

Jászberény: 800 ember kerül az utcára

Közeledik február elseje, amikor is a jászberényi Elektrolux háztartási gépgyárban megkezdődik a tömeges leépítés. Az üzem az egykori gigász, a magyar LEHEL hűtőgépgyár "utóda". A rendszerváltás után privatizálták, svéd tulajdonba került 1991-ben. A hozzávetőleg 800 főt érintő több hullámban sorra kerülő elbocsátást szeptember 10-én jelentették be, azóta depressziós hangulatban folytatják a munkát a helyi dolgozók, ki maradhat, ki nem. Döbbenetes arányban vannak ukrán származású munkások, akik még a magyaroknál is kevesebb bérrel beérik! A jászberényi Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. 2018-ban átlagban 2807 főt foglalkoztatott, ebből 2385 volt fizikai, 422 szellemi. A fizikai állományból mintegy 1450-re tehető a saját foglalkoztatott, a többi vendég – alapvetően Ukrajnából bérelt – munkaerő. A Munkáspárt szolidáris a gyár munkásaival. Biztos jövőt ígértek az itt dolgozóknak. E helyett sok-sok család életét teszik bizonytalanná.

Nem mosolyognak a BKV-dolgozók

A BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke, Naszályi Gábor közölte: a dolgozók 15 százalékos béremelést akarnak, a BKV igazgatósága 8 százalékot ígér. Ez megalázóan kevés! – mondta. Igaza van! A BKV-bércsata az első nagy budapesti politikai probléma, amire a főváros liberális vezetésének megoldást kell találni. Kitartást és sikert a BKV-dolgozóknak!

Dolgozó önkormányzatot ellenkormány helyett!

A budapesti főpolgármester első száz napja három dologgal telt el. Egy, kiépítették az új hatalmi szerkezetet, új vezetőket neveztek ki. Kettő, tettek néhány demonstratív intézkedést, mint klímavészhelyzet meghirdetése. Három, berendezkedtek arra, hogy a kormánnyal szemben párhuzamos hatalmat, ellenkormányt játszanak.

Régi autókkal illúzió a klímavédelem

2019-ben 156 475 darab használt gépkocsit hoztak be Magyarországra. Ezzel ugyan véget ért a többéves növekedés, de továbbra is nagyrészt öreg és korszerűtlen járművek érkeztek Magyarországra. 38 százalékuk 11-15 év közötti, 22 százalékuk pedig 16 évnél idősebbnek bizonyult, ráadásul csökkent a környezetbarát hibridek behozatala is. Ezzel szemben 157 906 új autót adtak el. A reklám arra ösztönzi az embereket, hogy bármi áron vegyenek autót. A tömegközlekedés pedig nem javul eléggé ahhoz, hogy az autó iránti kereslet csökkenjen.  Gyökeres változásra van szükség.

Patkánytanya Szolnokon

Szolnokon a 1960-as évek közepén épült fel a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei központi irodája és oktatási központja. A 90-es  évek elején a rendszerváltók elkobozták a működő szervezettől és ajándékba adták az általuk jónak ítélt szervezeteknek. Igaz, egy feltétellel:  5 év múlva felülvizsgálják, hogy az igényelt céloknak megfelelően használják-e az épületet. Azóta hatszor öt év is eltelt, és az épület a szolnoki Verseghy út szégyenfoltja. Patkánytanya Szolnokon! Ki a felelős?

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET