fbpx

Mi - Ti

Kecskeméten bekeményitettek a vasasok

A munkatársak kizsigerelve érzik magukat, fáradtak, a befektetett munka nincs arányban a bérekkel, ezért alakítottunk sztrájkbizottságot – mondta Balogh Béla az autopro.hu portál újságírójának. A béremelés követelésének hátterében az áll, hogy a Mercedes-Benz az utóbbi időszakban több fejlesztést és beruházást is bejelentett. Christian Wolff gyárigazgató is több ízben helyet adott elégedettségének, ezt pedig a dolgozók szeretnék látni a hónap végi elszámolásnál. (http://www.vasasszakszervezet.hu)

„Ne adjuk földünket, vizünket a népgyilkosoknak”

A Görög Kommunista Párt hazafias és békeszervezetekkel együttműködve tömegfelvonuláson tiltakozott Obama görögországi látogatása ellen. Követelték a görögországi USA-és NATO-támaszpontok bezárását, Görögország kilépését a NATO-ból és az EU-ból. Elítélték a Sziriza-kormány US.-barát politikáját. (http://inter.kke.gr)

Nem kérünk a multinacionális tőke uralmából

A brit miniszterelnök szerint a globalizációnak az elmúlt években megmutatkoztak az árnyoldalai is, de ennek ellenére ezt a folyamatot nem elvetni kell, hanem oly módon kezelni, hogy mindenkinek hasznára legyen. Theresa May hétfő este, a londoni City polgármesterének hagyományos éves bankettjén elmondott beszédében kijelentette: hisz abban, hogy a liberalizmus és a globalizáció kínálja a legjobb jövőt a világnak, de foglalkozni kell e két párhuzamos globális hajtóerő hátulütőivel is. Aki nem fogadja el, hogy a globalizáció jelenlegi formájában túlságosan sokakat hátrahagyott, és aki nem veszi észre, hogy az elmúlt évtizedekben meghonosodott liberális konszenzusnak mára szintén nagyon sokan hátat fordítottak, az e két folyamat semmissé válását készíti elő - mondta a brit kormányfő. (http://mti.hu)

Liberális dili

Szijjártó Péter elmondta, Magyarország nem kíván részt venni az európai eliten eluralkodó hisztériában, mert Donald Trump (republikánus párti jelölt) megválasztását jó hírnek tartja. (http://mti.hu)

A liberalizmus kárt okozott az embereknek

A Politico című amerikai lap tudósítása szerint Soros György és más nagy liberális adományozók tanácskoznak Washingtonban szakszervezeti vezetőkkel és a demokrata párt egyes képviselőivel, hogy a következő években miként vegyék fel  harcot a megválasztott elnök, Donald Trump terveivel, például az első száz nap programjával, amelyet az Obama-korszak eredményei elleni szörnyű támadásnak tartanak. (http://mti.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET