fbpx

Mi - Ti

A királyok utáni nosztalgia nem visz előre

Az utolsó magyar király, IV. Károly koronázásának 100. Évfordulóján szentmisét tartottak Budapesten. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: az Európát létrehozó, az Európai Uniót megalkotó lelki és szellemi értékeket ma Közép-Európa nemzetei képviselik a legerőteljesebben. Megkötöttük és készek vagyunk megkötni a magunk békéit, hogy a kommunizmus által sújtott nemzetek szövetségre lépve egymással elfoglalhassák méltó helyüket a nemzetközi, az európai színtéren". (http://www.kormany.hu)

Boldog Újévet a Mi-Ti olvasóinak!

A Mi szavunk a Tiétek ellen rovat a Munkáspárt honlapjának leglátogatottabb része. Naponta sokezren olvassák. A világ és Magyarország híreiből válogatunk, s hozzá tesszük azt, amit máshol nem olvashatnak: az egyetlen olyan párt véleményét, amely a dolgozók, az egyszerű emberek fejével gondolkodik, és az ő érdekeiket képviseli. Ígérjük: 2017-ben még jobbak leszünk!

Duolingo: Próbálja ki Ön is, a siker nem marad el!

Az egy évvel korábbinál háromszor több, 1,8 millió magyar felhasználója lett 2016 végére a Duolingo internetes nyelvtanuló platformnak. A cégbe 2015 nyarán a Google Capitals 45 millió dollárt fektetett, ez után 470 millió dollárra becsülték a vállalat értékét - tájékoztattak. A cég a datafox adatelemző cég honlapján található információk szerint a 2011-ben alapított, pittsburgh-i székhelyű Duolingo 130 embert foglalkoztat, éves bevétele 7 millió dollár körül alakul, és 83,3 millió dollár befektetést kapott megalakulása óta. (http://mti.hu)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET