Várhatóan négyszáz fővel, hat régióban indul majd útjára a XVII. Doni Hősök Emléktúra. Idén első alkalommal a különböző csoportok nem egy időben, hanem három egymást követő hétvégén teljesítik a kijelölt útvonalakat. (http://www.honvedelem.hu)
Várhatóan négyszáz fővel, hat régióban indul majd útjára a XVII. Doni Hősök Emléktúra. Idén első alkalommal a különböző csoportok nem egy időben, hanem három egymást követő hétvégén teljesítik a kijelölt útvonalakat. (http://www.honvedelem.hu)
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Geng Shuang reagálva Trump megválasztott US-elnök azon kijelentésére, miszerint Kína nem segíti a Koreai félsziget problémájának megoldását, elmondta: Kína politikája világos. Kína a félsziget atommentesítését akarja, a béke és biztonság fenntartását, a problémák tárgyalásos megoldását. (http://www.fmprc.gov.cn)
Várhatóan a második félévben egy sor ügyintézésnél már nem lesz szüksége lakcímkártyára annak, akinek új típusú személyi igazolványa, azaz e-kártyája van. A Belügyminisztérium azt közölte: a lakcímadatok rögzítésére várhatóan 2017 második felében lesz lehetőség. (http://magyarhirlap.hu)
A közelmúlt időközi választásai egyébként azt mutatták, hogy a baloldali szavazók átszavaztak a Jobbikra. Kálmán Olgának a Hír Tv-hez átszerződtetése összefüggésbe hozható ezzel a folyamattal, mivel akár annak a tesztjeként is felfogható, hogy vajon a baloldali szavazók követik-e Kálmán Olgát a távkapcsolójukkal az ATV-től a Hír Tv-hez? – mondta a mondta el a 888.hu számára Kiszelly Zoltán politológus. (http://888.hu)
Egy éve adták ki Hitler művének, a Mein Kampf kritikai kiadását Németországban. Az első nyomtatás 4 ezer példányban azonnal elfogyott. Eddig 85 ezer példány kelt el, bár az 58 eurós ár nem tekinthető olcsónak. (http://www.bbc.com)