fbpx

Mi - Ti

Minimálbér: vigyázz, becsapnak!

2016-ban a magyar minimálbér bruttó értéke 111 000 Ft, nettó tartalma 73 815 Ft, az államnak fizetendő adó és járulék 68 820 Ft. A fenti számokból jól látható, hogy a növekvő számsorból éppen a nettó minimálbér értéke nőtt a legkisebb arányban. Míg a nettó növekedése 27,7 %, addig az államnak befizetett összegé 73,8 %! Az elmúlt hét évben a minimálbéremelés legnagyobb nyertese nem a dolgozó, hanem maga az állami költségvetés volt.  A 2016. évi nettó minimálbér 73 815 Ft-os mértéke 20 ezer Ft-tal marad el a létminimumtól. (http://www.kszsz.org.hu)

Nem kell Európai Egyesült Államok!

„Megszállottan kergettük az azonnali és totális integráció eszméjét, de eközben nem ismertük fel, hogy az átlagemberek, Európa polgárai nem osztoznak lelkesedésünkben„ – mondta Tusk beszédében, amit az Európai Néppárt kereszténydemokratái előtt mondott el. (http://magyaridok.hu)

MSZP: nem mernek, nem tudnak a dolgozók mellé állni

Zavarosabbnak látszanak az erőviszonyok az MSZP-ben a június 25-i tisztújító kongresszushoz közeledve, mint néhány héttel ezelőtt. A négy elnökjelölt – Tóbiás József jelenlegi pártelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Gyula volt újbudai polgármester és Szanyi Tibor, EP-képviselő. Az eddig esélytelenebbnek tartott elnökjelöltek, Harangozó Tamás és Szanyi Tibor kapaszkodik a korábban befutónak tartott Molnár Gyulára. Tóbiás József elnököt már sokan leírták. (http://nol.hu)

Ki akarja Észtországot megtámadni?

Észtországban NATO-törzsvezetési gyakorlat kezdődött Saber Knigth elnevezéssel. A gyakorlat abból a feltételezésből indul ki, hogy egy kitalált ország “Botnija” megtámadja Észtországot. Az USA, Nagy-Britannia, Dánia, Lettország, Litvánia csapatai a segítségére sietnek. (http://www.rosbalt.ru)

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET