fbpx

Mi - Ti

Kecskeméten bekeményitettek a vasasok

Kecskeméten bekeményitettek a vasasok

A munkatársak kizsigerelve érzik magukat, fáradtak, a befektetett munka nincs arányban a bérekkel, ezért alakítottunk sztrájkbizottságot – mondta Balogh Béla az autopro.hu portál újságírójának. A béremelés követelésének hátterében az áll, hogy a Mercedes-Benz az utóbbi időszakban több fejlesztést és beruházást is bejelentett. Christian Wolff gyárigazgató is több ízben helyet adott elégedettségének, ezt pedig a dolgozók szeretnék látni a hónap végi elszámolásnál. (http://www.vasasszakszervezet.hu)

A multiknál nem fenékig tejföl az élet. A magyar dolgozók Kecskeméten is kezdenek ráébredni, hogy a német tulajdonosok kizsákmányolják őket. Kevesebb bért adnak nekik, mint Németországban a német munkásnak, de még több munkát várnak el tőle.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET