fbpx

Mi - Ti

Miért nem kérdeznek rá a Munkáspártra?

Miért nem kérdeznek rá a Munkáspártra?

Nyolc hónappal a következő választás előtt változatlanul vezetnek a kormánypártok, a Fidesz-KDNP a listás szavazatok 43 százalékával biztos abszolút többséget szerezne - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Idők számára készült kutatásából. Júliusban változatlanul a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatta a Fidesz-KDNP-t. A Jobbik szimpatizánsi tábora ezúttal is 11 százalékos, míg az MSZP-tábor továbbra is a teljes felnőtt népesség 7 százalékát teszi ki.  A kisebb pártok közül a DK 4, az LMP és a Momentum Mozgalom pedig 2 százalékon áll. Az Együtt, a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párt és a Kétfarkú Kutya Párt tábora egyaránt 1 százalékos, míg a Párbeszéd ezúttal nem érte el a mérhetőségi szintet. (http://mti.hu)

A közvéleménykutatásokban nem lehet azt mondani, hogy én a Munkáspártra szavaznék, mert nem teszik fel ezt a kérdést. Ha feltennék, akkor kiderülne az, amit az időközi választásokon lehet tapasztalni. Szinte mindenütt szavaznak a Munkáspártra! Van, ahol fél százalék, van, ahol másfél, de előfordult már 11, sőt 19 százalék. Nem kérdeznek rá a Munkáspártra, mert a tőkés médiának nem érdeke, hogy az emberek tudjanak rólunk. A végén még a Munkáspártra szavaznának, és nem a tőkés csoportocskákra.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET