fbpx

Mi - Ti

Liberális puccs készül az MSZP-ben

Liberális puccs készül az MSZP-ben

Csakis Gyurcsány Ferenccel sikerülhet a kormányváltás - jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP budapesti frakcióvezetője. Az MSZP-s politikus az ATV reggeli műsorában azt mondta: a mostani demokratikus ellenzék töketlen, beleértve saját pártját is. Azt is mondta, hogy az ellenzéki pártoknak be kell fejezniük a hisztit és le kell ülniük egymással. (http://hirtv.hu)

Szépen alakul Gyurcsány miniszterelnök-jelöltsége. Az MSZP liberális vezetői most már tudják, hogy Botkával veszélybe kerülhet az ő jól fizetett állásuk. Jöjjön Gyurcsány! Milyen könnyen elfelejtik, hogy Gyurcsány maga ismerte el: hazudtak, átverték, becsapták a magyar népet. Nem számít, hogy Gyurcsány annak idején megpuccsolta Medgyessy Pétert, kibuktatta Szili Katalint, az MSZP jelöltjét a köztársasági elnökségből. Ja, és mellesleg: eltékozolta az országot. A nép a Horváth-féléknek nem számít, csak a pénz.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET