fbpx

Mi - Ti

A jégkorszak óvatos vége

A jégkorszak óvatos vége

A magyar miniszterelnök Christian Kern osztrák kancellárral folytatott keddi budapesti megbeszélése után azt mondta, Magyarország mindent megtesz a következő időszakban azért, hogy a lehető legjobb szomszédja és partnere legyen Ausztriának. Orbán Viktor az osztrák kancellárral együtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a magyar-szerb határ megvédése érdekében az első lépés megtörtént azzal, hogy Ausztria húsz embert küld a határ védelmére. Hozzátette: Magyarország azt kérte Ausztriától, hogy vizsgálja meg az együttműködést folytatásának lehetőségét, a határra kiküldött emberek számának nagyságrendekkel való növelését. (http://www.kormany.hu)

A magyar és az osztrák érdekek sok területen ütköznek. Versenytársak vagyunk Közép Európában, a Balkánon. Aligha kell azonban számolni, hogy nyílt szakításra kerülne sor.   A két ország tőkés köreit számos közös érdek köti össze. Elsősorban természetesen a tőkés rend fenntartása és zavartalan működése. Éppen ezért törekednek arra, hogy keretek között tartsák az ellentmondásokat. A két ország viszonya gazdaságilag is fontos mind az osztrák, mind a magyar tőke számára.  2015-ben az osztrák beruházások értéke Magyarországon 6.5 milliárd eurót tett ki.  Magyarország még mindig igen kedvező az osztrák tőkének. A magyar gazdaságnak továbbra is szüksége van az osztrákok jelenlétére. Nem véletlen, hogy miközben a kormányok között kemény szóváltások vannak, Magyarország 2016-ban csökkentette az osztrák bankokat is sújtó banki külön adót. A kormány visszaállította az üzletek vasárnapi nyitvatartását is, ami komolyan érintette az osztrák cégeket.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET