fbpx

Mi - Ti

Kína: a mi erőnk a tudás!

A kínai egyetemek modellje nem másolja a nyugatot, hanem Kína sok ezer éves hagyományaira és a legkorszerűbb technikára alapoz. – jelentette ki Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára, a Kínai Népköztársaság elnöke a Renmin Egyetem diákjaival való találkozón. Kína ereje a tudás! – emelte ki.  Kína őrzi és ápolja a „vörös örökséget”, melyet az elődök hagytak ránk. Senki sem térítheti el Kínát a kínai sajátosságú szocializmus útjáról.

Felhívás

Tiltakozz velünk a háború ellen.

2022. május 1-én, vasárnap 09.00 - 13.00 óra között tiltakozó felvonulással egybekötött rendezvényt tartunk.

Program:

09.00 – 10.00 Gyülekező a Kodály Köröndön.
10.00 – 10.30 Thürmer Gyula beszédet mond a jelenlévőknek.
10.30 – Elindul a felvonulás a Honvédelmi Minisztérium II. Budapest Lehel út 35-37 elé.
11.30 – Tervezett érkezés a Honvédelmi Minisztérium II. Budapest Lehel út 35-37 elé.
11.30 – 12.30 Thürmer Gyula beszédet mond a jelenlévőknek.

TŰZZ EGY FEHÉR SZALAGOT MELLKASOD FÖLÉ ÉS TILTAKOZZ VELÜNK KÖZÖSEN A HÁBORÚ ELLEN!

A mi pénzünkből háborúznak

A háború arra kell az USA-nak és NATO-nak, véli a China Daily, hogy kiszívják a pénzt az emberekből, az országokból, és belepumpálják a hadiiparba. Ne legyen senkinek se illúziója! Velünk, magyarokkal ugyanez történik. Az áremelésekkel már is szivattyúzzák ki belőlünk a pénzt.

Jönnek a NATO-csapatok?

A HM közölte, hogy a Black Swan nemzetközi különleges műveleti gyakorlatot idén április 25. és május 13. között rendezik meg Magyarországon. A gyakorlat miatt országszerte megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani. Vagyis, jönnek a NATO-csapatok. Hogy lehet így kimaradni a háborúból?

Arcátlan játék a népszavazással

A kormány elérte, hogy a gyermekvédelmi törvények április 3-án népszavazásra kerüljenek, egyidőben a parlamenti választással. Nem volt helyes! A gyermekvédelmi törvények népszavazás nélkül is érvényesek.

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET