fbpx

Mi - Ti

A szomszéd fűje mindig zöldebb

Szánalmas és már gyerekes, amit Európa művel a Belarusz Köztársasággal. Az épülő atomerőművel kapcsolatban nem biztonságtechnikai gondjuk van. A fő gondjuk az, hogy sem politikai sem gazdasági nyomással nem tudják térdre kényszeríteni Belaruszt. Ez a szociális ország sok mindenben lekörözte a fejlettnek tartott nyugatot. Az emberek jól élnek, megfelelően kezelik a járványhelyzetet, függetlenek gazdaságilag, energetikailag az EU-tól. Ezt irigyli a nyugat, ezért kötnek bele mindenbe.

Haza vagy halál!

Haza vagy halál! Ezzel a jelszóval indult el Kubában 126 évvel ezelőtt az első függetlenségi harc. Az egykori hősök ügyét folytatják Kuba mai nemzedékei, mindazok, akik kiállnak Kuba függetlenségéért, a szocialista társadalom megőrzéséért.

Kína: ma jobban élek, mint tegnap és tudom, hogy holnap jobban fogok élni, mint ma

Legyőztük a szegénységet! – jelentette be Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára. 2010 óta 99 millió ember emeltek ki a szegénységből. A Kínai Kommunista Párt vezetésével mintegy 300 ezer segítő csapatot küldtek a legszegényebb területek problémáinak megoldására. Kínában ma mindenki elmondhatja: ma jobban élek, mint tegnap és tudom, hogy holnap jobban fogok élni, mint ma.

Sok sikert a makói munkásoknak!

24 órás sztrájkot hirdetett a Continental makói telephelyén a Makói Gumiipari Szakszervezet. A gumigyári dolgozók tiltakoznak a számukra kedvezőtlen módon megváltoztatott munkakörülmények, egyebek között a túl sok túlóra és a tíz évnél hosszabb ideje ott dolgozók plusz juttatásainak elvétele ellen. A makói telephelyen mintegy 2500 fő dolgozik. Sok sikert a makói munkásoknak!

Magyar Munkáspárt

KÖVESS MINKET